A rendőrök kiszúrták azt az autóst, akit korábban jogsi nélkül elfogtak. Megpróbálták megállítani de ő a gázra lépett. Autósüldözés kezdődött Érden, a sofőr azzal sem foglalkozott, hogy egy gyermek is van a rendőrök elől menekülő autóban.

Egy kislány is megsérült

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve menekült a rendőrök elől és balesetet okozott, amelyben egy kislány megsérült. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Jogsi nélkül, piásan vezetett

A vádirat szerint a férfival szemben 2019. július 7-én, az éjszakai órákban már intézkedtek a rendőrök Érden. Akkor eltiltás hatálya alatt és ittasan vezette a gépkocsiját.

 

Néhány nap múlva újra volánhoz ült

Mindössze négy nap múlva az elkövető ugyanazt a gépkocsit vezetve közlekedett Érden, szintén ittasan. Ekkor azonban a járműben egy férfi és egy kiskorú lány is utazott.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Felismerték a rendőrök

A velük szemben haladó rendőrautóban ülő járőrök felismerték a férfit, akivel szemben pár nappal azelőtt intézkedtek. Mivel emlékeztek rá, hogy akkor sem volt vezetői engedélye, utána indultak.

Gyorsítani kezdett

Mikor a férfi észrevette, hogy a rendőrök utánafordultak, folyamatosan gyorsítani kezdett. Emellett veszélyes előzéseket hajtott végre.

Lehúzódott a többi autós

Többször is csak azért nem ütközött össze a vele szemben közlekedő járművekkel, mert azok vezetői lehúzódtak az út szélére, hogy azt elkerüljék.

Átment a piroson is

A férfi továbbá több piros lámpán is áthajtott lassítás nélkül. Az üldözésnek az vetett véget, hogy az elkövető megpróbált befordulni egy utcába, de eltúlzott sebessége miatt az nem sikerült.

Lesodródott az útról

Az autó lesodródott az útról és azt az útpadka menti aljnövényzet fogta meg. Az ütközés következtében az autóban utazó kislány fején zúzódások keletkeztek.

Elfogták

A férfit az őt üldöző rendőrök a helyszínen elfogták. A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövető ellen két rendbeli ittas járművezetés vétsége, közúti veszélyeztetés bűntette és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció