A gyilkos egymástól tíz méterre ásta el áldozatai holttestét Csepelen. Nem volt szadista, a két gyereknek azért kellett meghalnia, mert a tettes félt, hogy az erőszakoskodása után leleplezik. Többszörösen minősített emberölésért nem volt kérdés, mi vár rá.
52 éve
„Azt, akit a legjobban szerettetek, én hazavágtam” – írta az általa megölt kisfiú szüleinek Bodgál Zoltán kétszeres gyerekgyilkos, akit 52 éve, 1969. március 4-én végeztek ki. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Itt a kivégzett gyilkos fotója

Utoljára a céllövölde előtt látták
„Úgy üldöztem a gyerekeket, mint vad a bárányt” – vallotta a gyermekgyilkos a rendőrségen. Bodgál 1968. június 16-án a népligeti Építők Napjáról csalta el első áldozatát, a 12 éves Istvánt. A kisfiút – aki szüleivel és húgával volt – utoljára egy férfi társaságában, a céllövölde előtt látták. Mint később kiderült, ő volt Bodgál Zoltán. István sosem csavargott el, ezért rosszat sejtettek a nyomozók. Nem volt könnyű dolguk, mert a Népligetben megrendezett eseményen hetvenezer ember vett részt.
Kié a holttest?
Már javában folyt az országos hajsza, amikor szeptemberben Csepelen egy ház mögötti akácosban egy kisfiú holttestét fedezték fel. Kiderült azonban, hogy a gödörben talált holttest nem Istváné, hanem egy másik fiúé.
Éppen az édesanyja várta
A csepeli gyermekgyilkosság helyszínén egy bicikliről letört névtábla alapján jutottak el a 13 éves Józsefig, aki akkor tűnt el, amikor az édesanyja várta, hogy tornacipőre adjon pénzt gyermekének. Több tanú is pontos személyleírást adott arról a férfiról, akit együtt láttak vele, ez pedig ráillett arra, akit korábban Istvánnal láttak a Népligetben.
Egymástól tíz méterre
József halálával kapcsolatban a legtragikusabb talán az, hogy anyja figyelmeztette: ne álljon szóba idegenekkel, mert a rendőrség akkor már nagy erőkkel kereste Istvánt. József ráadásul nagy érdeklődéssel olvasta és gyűjtötte az eltűnésről megjelent újságcikkeket, de Bodgálnak ennek ellenére sikerült elcsalni a gyereket az év szeptemberében. A két holttestet egymástól tíz méterre ásta el Csepelen.
Játszotta a nagymenőt
A rendőrség hónapokig nyomozott, majd szeptember közepén őrizetbe vette a 41 éves lakás- és foglalkozás nélküli, homoszexuális férfit. Bodgál eleinte játszotta a nagymenőt a nyomozók előtt, de a bizonyítékok hatására megtört, beismerő vallomást tett és megmutatta, hova rejtette el a két fiú holttestét.
Munkában egy rendőr

Titkolta, hogy homoszexuális
Bodgál Zoltán szolgált a fronton is a második világháborúban. Mire hazatért, anyja felakasztotta magát. A férfi aztán összejött egy fiatal lánnyal, aki ugyancsak meghalt. Homoszexuális kapcsolatai már fiatalabb korában is voltak, de ezt igyekezett eltitkolni. Egyre jobban kezdett vonzódni a fiúgyermekekhez.
Félt, hogy lebukik
A pszichológiai szakvélemény szerint nem volt szadista, a két gyereknek azért kellett meghalnia, mert félt, hogy az erőszakoskodása után leleplezik. A legtöbb olyan gyerekgyilkosságnak, ahol szexuális motívum fedezhető fel, hasonló oka van. A férfi egyébként korábban összesen már 18 évet ült, nem sokkal az első gyilkosság előtt szabadult.
Az ítélet: halál
Bodgál Zoltánt aljas indokból, több emberen elkövetett emberölésben találták bűnösnek, halálra ítélték, majd 1969. március 4-én kivégezték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: europarl.europa.eu