Egy kollégiumban szülte meg, majd végzett koraszülött babájával a 15 éves pécsi lány. Szörnyű részletek derültek ki a tragédiáról. A napokban derült ki, hogy Budapesten, a 8. kerületben, egy 22 éves nő szintén megszülte, majd megölte csecsemőjét.
15 évesen szült
Ahogyan arról beszámoltunk, kedden hajnalban Pécsen riasztották a rendőrséget, miután kiderült, hogy egy tinédzser lány titokban szülte meg a gyermekét, aki meghalt. Az eddig ismert adatok szerint a gyermek élve született, és felmerült annak a gyanúja, hogy a fiatal lány végzett vele. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A kollégiumban szült
Azóta kiderült, a lány, a pécsi Gandi Gimázium diákja az intézmény kollégiumában szülte meg a babát. A rendőrség egyelőre nem közölte, pontosan hogyan halt meg a koraszülött csecsemő. Annyit tudni, hogy a kisbaba koraszülött volt, a hetedik hónapra született meg, de még élt, amikor a világra jött a fürdőszobában.
Őrizetbe vették
A rendőrök meggyanúsították és őrizetbe vették a kamaszlányt, akit azóta kihallgattak. Indítványozták a letartóztatását is, a sorsáról napokon belül dönt a bíróság.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
20 évet kaphat
Az ügyvéd szerint az elkövető emberölés miatt súlyos büntetésre, 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre, minősített esetben pedig akár életfogytiglanira is számíthatna. Ám mivel az anya még nem töltötte be a 16. életévét, ha elítélik, maximum 10 évet kaphat.
Halott csecsemő
Budapest 8. kerületéből 2024. január 27-én tettek bejelentést, miután egy társasház világítóudvarán halott újszülöttet találtak. Mivel a baba halálát nagy valószínűséggel idegenkezűség okozta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt, szakértők bevonásával indított nyomozást. Az újszülöttet világra hozó 22 éves nőt a helyszínen elfogták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Elásta a csecsemőt
Nemrég írtunk arról, hogy egy ház kertjében találtak rá elásva egy halott kisbabára a rendőrök Lovászpatonán. A helyiek szerint az anya, aki nem akarta a gyermeket, a terhességét is próbálta eltitkolni.
6 gyermeke van
A 28 éves nő állítólag nem tudta elvégeztetni az abortuszt, mert már túl volt a 12. héten. A nő azonban nem akart újabb gyermeket. Az anyának, a halott csecsemő a hetedik gyermeke volt, hat másik állami gondozásban van.
Nem gondozták a gyermekeket
„Az ajtóval szemben van egy sárga földkupac, ott volt elásva a kisgyerek” – mondta egy helyi lakos a Tényeknek. Kiderült, hogy a férj korábban egy jól fizető munkahelyen dolgozott, de nem gondozták a gyerekeket rendesen.
Züllött életet éltek
Egy harmadik helyi lakos elmondta, hogy az anya és az apa is züllött életét él, a drogot és az alkoholt sem vetik meg, különösen, ha együtt vannak. A holtan talált kisbaba anyját szerdán napközben hallgatták ki a rendőrök. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy élve vagy halva született a pici. A rendőrség büntetőeljárást indított.
Megölte gyermekét
Nemrég írtunk arról, hogy minősített emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azt az emődi gimnazistát, aki megszülte, majd megölte az újszülött kislányát. A baba az ellátatlanság és az alacsony külső hőmérséklet okozta kihűlés miatt meghalt.
A szülők ellenezték a kapcsolatot
A fiatal lány a vallomásában azt mondta, hogy még általános iskolába járt akkor, amikor megismerkedett a 20 éves férfival az interneten. Be akarta mutatni a férfit a szüleinek, de ők ellenezték a kapcsolatot a nagy korkülönbség miatt.
Titokban találkoztak
Az apa fel is hívta a férfit, és eltiltotta a lányától. Titokban azonban később újra felvették egymással a kapcsolatot. A lány először elutasította a szerelmi kapcsolatot, de később beleegyezett és négyszer is védekezés nélkül volt együtt a férfival.
Az udvaron szült
A fiatalkorú lány teherbe esett, de szülei és környezete előtt is titkolta a terhességét. Tavaly február végén a tini az esti órákban egy kislányt hozott a világra a lakásuk udvarán. Elvágta a köldökzsinórt, vécépapír-galacsinokat tömött az baba szájába, majd átdobta a szomszédos lakatlan ház udvarára.
Kihűlt a csecsemő
A szülés következtében a lány kórházi ellátásra szorult, ahol megállapították a szülés tényét. A magára hagyott gyermeket a kiérkező rendőrök megtalálták és átadták a mentőknek, azonban a koraszülött gyermek az ellátatlanság és az alacsony téli hőmérséklet okozta kihűlés miatt meghalt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: