Az Indul a bakterház előadás péntek este félbeszakadt, mert Besenczi Árpádnak, aki a baktert játssza a darabban, jobb gyűrűsujja megsérült. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatóját még az éjszaka megműtötték a helyi Szent Rafael Kórházban, de nem sikerült visszavarrni a leszakadt, eléggé megroncsolódott ujjdarabját.

Megsérült a színész

Besenczi Árpád színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház péntek esti előadása közben súlyosan megsérült, a darabot félbeszakították. A teátrum tájékoztatása szerint az Indul a bakterház péntek esti előadása közben Besenczi Árpádnak megsérült a keze, a darabot ezért félbe kellett szakítani.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Maradandó sérülés

„A színművészt kórházba szállították, de még éjszaka hazaengedték, maradandó sérülése ellenére kielégítő az állapota. A színház közölte, hogy a darab szombati előadása elmarad. A pénteken félbeszakadt és a szombaton elmaradt előadást január 12-én és 13-án pótolják” – írta közleményében a színház.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Leszakadt az ujja

„A jobb kezem gyűrűs ujjának fele leszakadt ugrás közben. Éjszaka Szalai doktor által vezetett team megoperálta, de nem tudták megmenteni, mert ugyan az ujjam leesett darabja megvolt, de azt a gyűrű nagyon csúnyán szétroncsolta. Tulajdonképpen befejezték a csonkolást, hogy orvosi szaknyelven mondjam” – nyilatkozta a Zaol-nak Besenczi Árpád.

Egy csavarba akadt be

„Az Indul a Bakterház „futkározós” részében, ahogyan futottam ki a színpadról, valószínű, hogy nem ott kapaszkodtam meg a kezemmel, mint az eddigi tizenhét alkalommal sértetlenül, a gyűrűs ujjam beakadt egy csavarba” – idézte fel a baleset körülményeit a színész-igazgató.

Szólt az ügyelőnek

„Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam”.

Spriccelt a vér

„Először nem értette, mert szólt a zene, de észrevette, hogy spriccel a vér, és akkor behúzták a függönyt. Onnantól kezdve az események nagyon felgyorsultak, jött a mentő és bevittek a kórházba. Ott felhívták a pécsi klinika kézspecialistáját, elküldték neki a fotót az ujjáról, hogy mit lehet vele tenni” – mondta Besenczi Árpád.  

Éjszaka hazaengedték

„Igazából nem sokat, mert a sérülés nem egyenes szélű volt, amit egy kés balta okozna, hanem eléggé roncsolt”. A színészt a műtét után még az éjszaka hazaengedtek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nagyon fájdalmas volt

„A baleset nagyon kellemetlen és nagyon fájdalmas volt. Nagyon bosszantott is. Soha nem szoktam levenni a jegygyűrűmet, és ebből nem is volt baj ez idáig. Kiemelném, hogy nem egy kiálló csavar okozta a sérülésem. A csavar a helyén volt, de a gyűrű valahogy beleakadt. A díszlet felállítására, ellenőrzésére a kollégák mindig nagyon odafigyelnek. Én is mindent átvizsgálok és kipróbálom, hogy amerre futok, minden rendben van-e, vagy a létra, amelyre felmászok, jól van-e rögzítve. Sajnos minden figyelem ellenére történhetnek balesetek. Az élet azonban nem áll meg” – mondta a színész.

Kiemelt kép: Besenczi Árpád az „Indul a balterház” – című darabban – Forrás: hevesisandorszinhaz.hu