Ritkán találkozhatunk a boltok polcain olyan márkával, mely csecsemőkortól egészen gyermekünk óvodáskoráig ugyanolyan stílusban, dizájnban fejleszti és egyben szórakoztatja is őt.

A Little Dutch holland családi vállalkozásként a szülők ezen igényeit figyelembe véve fejlesztette ki termékeit. A játékoktól kezdve egészen a lakberendezésig mindent hasonló stílusban, pasztell színárnyalatokban készítenek.

A szeretet közvetítése

A kis családi vállalkozás napjainkban már 45 főt foglalkoztató céggé alakult, de továbbra is megmaradt az alapító édesanya eredeti koncepcióját valló vállalkozásnak. A szeretet közvetítése elsődlegesen fontos, mely gondolattal tökéletesen egyetért egy hazai webáruház is, a Babaágynemű bolt webáruház Little Dutch termékei itthon is nagy népszerűségnek örvendenek.

Valamennyi eszköz, melyet a cég készít, funkcionalitást, könnyedséget és időtlen stílust sugároz. A kínálatban játékok mellett az étkezéshez szükséges eszközök, gyerekszobai dekorációk, berendezések, textiltermékek találhatóak.

Nagy kedvenc a Little Dutch tündérek kollekciója, melyek puha játszótársai lehetnek gyermekünknek. A különböző külső és belső tulajdonságokkal felruházott tündérek mindegyike más alkalomhoz vagy eseményhez társítható, ezzel is hozzájárulva gyerkőcünk érzelmi és szociális fejlődéséhez.

A játékokról bővebben

A gyerekszobában általában a rózsaszín vagy a kék, zöld színek dominálnak, függően a gyermek nemétől. A Little Dutch termékek mindegyike halvány, pasztell árnyalatú, apró mintákkal dekorált darab.

Ösztönzik a gyerekek fejlődését, egyes játékok visszarepítenek minket is gyermekkori emlékeink közé. A játékszerek többsége fából készült, és valamennyiről elmondható, hogy fejlesztően hat a gyerekekre. 

Minden korosztálynak találunk megfelelő játékot a kínálatban. A kicsik számára játszószőnyegek, készségfejlesztő plüsskockák segítik a színek és formák megismerését. Az éppen járni tanuló csöppségek fából készült járássegítővel közlekedhetnek, a nagyobbacskák pedig stílusos futóbiciklivel fedezhetik fel környezetüket. Az óvodáskorúak számára a számolást, olvasást, tanulást segítő játékszerek a leginkább kedveltek, de találunk a kínálatban a szociális érzék fejlesztésére szolgáló eszközöket is. Kedvelt játék a kislányok körében a berendezett, fából készült konyha, a kisfiúk pedig imádják a szintén fából készült vonatszettet és a szerszámos készletet. 

Lakberendezés

A tervezők ismervén a szülők igényeit, számtalan lakberendezési tárgyat, textilterméket készítettek a játékokhoz hasonló stílusban, pasztell színárnyalatokban. A lámpák és szőnyegek mellett a faldekoráció szintén a holland természetszeretet jegyében készült, naturális, nem túl hivalkodó színekkel.

A kicsiny holland családi vállalkozás bővítése után sem szakadt el a cég alapgondolatától, melynek mindig fülünkbe kell csengenie: a szeretet közvetítése gyönyörű feladat minden szülő számára.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.