M. Péter jogosítvány nélkül nyomta a padlógázt a Mercedesben, így okozott halálos balesetet Újpesten. Úgy tűnik előkerült M. Richárd utóda, akinek örökre börtönben lenne a helye. A nehézfiúnak tartott M. Péter olyan bátor volt, hogy a baleset helyszínéről azonnal lelépett, eszébe sem jutott segíteni, mentette az irháját. Szerencsére a rendőrök gyorsan elfogták.
Börtönben a helye
A 41 éves M. Péter nagy szülinap bulit akart tartani, de arra már csak a rácsok mögött lesz lehetősége. Az újpesti halálos tömegbalesetet okozó férfi büntetett előéletű, kábítószer, fegyverek és testi sértés sem állt távol tőle. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Egy édesapát gyilkolt meg az autójával
Az újpesti tömegbalesetben egy ártatlan édesapa vesztette életét, miközben a gyermeke ott ült az autóban. M. Péter ahelyett, hogy vállalta volna a felelősséget és segített volna a sérülteken, inkább lelépett, otthagyott mindent és mindenkit.
Kábítószer és pia
A Blikk utána kérdezősködött M. Péternek, ebből pont olyan ember képe rajzolódik ki, mint amilyen a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd is volt. A rendőrség már korábban bevonta a jogosítványát, többszöri ittas járművezetés miatt. M. Péter nem csak részegen, droggal a szervezetében vezetett már kocsit, de kábítószer birtoklása miatt is meggyűlt a baja a törvénnyel. Ide kapcsolódik: „Rossz érzéssel tölt el, hogy ennyire utálnak és gyűlölnek” – mondta M. Richárd a Dózsa György úti gázoló
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Senkit sem tisztelt
„Peti nem tisztelt sosem senkit és semmit” – a férfi egyik, a neve elhallgatását kérő ismerőse. “Lopások, csalások miatt is volt már ellene eljárás, de a keze is hamar eljárt, agresszív ember. Állandóan verekedett, testi sértések miatt volt már büntetve. Súlyos sérülést is okozott, de felfegyverkezve elkövetett garázdaság is szárad a lelkén, késsel hadonászva okozott sérülést valakinek. Ült is már. Jobb, hogy a baleset helyszínén nem állították meg a civilek, mert nagy valószínűséggel nem hagyta volna magát.” – tette hozzá a férfi.
Elfogták
M. Péter egy garzonban lakott. A férfi valószínűleg arrafelé tartott, amikor balesetet okozott, de utána már tudta, oda nem mehet, a rendőrség először ott kereste. Tegnap az egyik haverjának a szigetszentmiklósi házából került elő, most rácsok mögött van. Ha elítélik, akár 10 évet is kaphat.
Halálos baleset
Tragikus baleset történt hétfő este Újpesten a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca sarkánál. Helyszíni információik szerint egy részeg sofőr áthajtott a piros lámpán, majd belecsapódott egy autó hátuljába, amitől az a járdára repült és egy gyalogost is elsodort. A vétkes sofőr a Mercedesével ezután még átsodródott a szembe sávba, ahol két másik autónak és egy menetrend szerinti busznak is nekicsapódott. Itt vannak a balesetről készült képek: „Borzasztó volt meg látni is” – meghalt egy ember az újpesti tömegbalesetben, a vérző fejű mercis elmenekült a helyszínről
Újraélesztés
A balesetben egy férfi annyira megsérült, hogy újra kellet éleszteni, de végül belehalt sérüléseibe. A roncsba szorult apát a tűzoltók szabadították ki, de már nem lehetett rajta segíteni. Sokkos állapotban lévő lányát a közeli kisbolt vásárlói húzták ki a kocsiból. 14 éves lány könnyebben sérült meg, kórházba vitték, már jobban van. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: M. Péter elfogássa – Forrás: rendőrség