Véget ért a hajsza, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály, a Bűnügyi Bevetési Osztály és a Célkörözési Osztály egységei Szigetszentmiklóson elfogták M. Pétert az újpesti halálos tömegbaleset helyszínéről elhajtó Mercedes vezetőjét – írja közösségi oldalán a rendőrség.

Tömegbaleset Újpesten

M. Pétert azután kezdte el körözni a rendőrség miután tragikus baleset történt hétfő este Újpesten a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca sarkánál. Helyszíni információik szerint egy részeg sofőr áthajtott a piros lámpán, majd belecsapódott egy autó hátuljába, amitől az a járdára repült és egy gyalogost is elsodort. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Száguldozott a Mercedes

A vétkes sofőr ezután még átsodródott a szembe sávba, ahol két másik autónak és egy menetrend szerinti busznak is nekicsapódott. A száguldozó mercis okozta a balesetet, aki a szemtanúk szerint a megengedett sebességnél sokkal gyorsabban ment. Eközben pirosat kapott, fékezett, megcsúszott és telibe kapta a Fiatot, majd vérző fejjel elmenekült” – ezt írta egy szemtanú a közösségi oldalon.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hangosan kiabált

„A férfi miután kiszállt a kocsiból hangosan kiabált, ebből pedig a környéken tartózkodók rögtön tudták, hogy ittas” – mondta egy szemtanú. A férfi után hajtóvadászat indult, egyelőre nem fogták el.

Meghalt egy családapa

A balesetben egy férfi annyira megsérült, hogy újra kellet éleszteni, de végül belehalt sérüléseibe. A roncsba szorult apát a tűzoltók szabadították ki, de már nem lehetett rajta segíteni. Sokkos állapotban lévő lányát a közeli kisbolt vásárlói húzták ki a kocsiból.

Sírt a kislány

„Két vendégem ment, szedte szét az ajtót, kirúgták a szélvédőt, és kimentettek egy kislányt, aki sírt, ordított” – mondta egy közelben dolgozó boltos. Az RTL Híradó úgy tudja, egy 45 éves férfi a baleset áldozata. 14 éves lánya könnyebben sérült meg, kórházba vitték, már jobban van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: