A hatóságok elkaptak több csepeli lakost, akik emberi ürüléket és szemetet hordtak az utca végébe. “A Csepeli Városrendészeti Igazgatóság munkatársai elkapták, majd a rendőrség előállította azokat a Vasas utcai lakókat, akik vödrökkel és egyéb edényekkel nagy mennyiségű emberi ürüléket, használt pelenkákat és szemetet hordtak az utca végébe” – írja a Csepel Info.
Ez volt a magyarázatuk
Az elkövetők arra ügyeltek, hogy a hulladékot távolabb tegyék le a lakhelyüktől, tettüket pedig az otthoni vécé meghibásodásával magyarázták. A bejegyzésben azt is állítják, hogy „a csepeli Vasas utca számos alkalommal került a hírekbe a helyi lakosság egy kisebb részének szemetelésével. Az önkormányzat saját eszközeivel indított városrehabilitációs intézkedéseket, aminek szerencsére már vannak eredményei. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Részben felszámolták a környéket
A környéken sok házat lebontottak, helyükre modern társasházak épültek. Ott a gondok is megszűntek. Az eredeti lakosság problémás része azonban nem minden esetben szeretne másként élni, mint korábban. Ezért az utca nem megújult szakaszán továbbra is előfordulnak ilyen esetek.
Emberi ürülék
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!

Illegális szemétlerakás
A Vasas utca nem először került a hírekbe illegális szemétlerakás miatt. Már 2018-ban is készültek riportok a környéken visszatérő problémáról, a 444 akkor arról írt, hogy a hulladék rendszeresen újratermelődik a területen, és egy fővárosi tulajdonban lévő telek is nehezítette a kerületi beavatkozást. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: ezekben a vödrökben hordták az ürüléket – Forrás: Facebook/Csepel Info

