Csütörtök este két társaság szólalkozott össze, melyből összecsapás lett, volt autós üldözés, többen megsérültek és egy ember meg is halt a balhéban.

Amint erről a Kékfény.com is beszámolt,  csütörtök este Érden, az Iparos úton két, többfős társaság összeszólalkozott. A vita lövöldözésig fajult, aminek következtében egy 50 éves férfi meghalt, több sérültet pedig a mentők kórházba vittek.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A helyiek és a rokonok elmondása szerint Enyingről jött fel Érdre egy csapat felfegyverkezve, több autóval, hogy egy korábbi balhét rendezzen egy másik társasággal.

Először egy másik benzinkúton verekedtek, majd autóba pattantak, s ekkor vette kezdetét az autós üldözés. Amikor az egyik csapat utolérte a másikat, kipattantak az autóból, majd rárontottak a másik kocsiban ülőkre. Már az autóban elkezdték őket szurkálni és kitépni a járműből – írja a Blikk.

Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, s bár a mentők stabilizálták az állapotát, az 50 éves férfi belehalt a sérüléseibe.

Kiemelt kép: bűnügyi helyszínelés a lövöldözés helyszínén – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán