Január 18-án, két tinédzsert mentett ki egy fiatal apuka a jeges Ipolyból. A folyó jege két szlovák tinilány alatt szakadt be Ipolydamásd és Szob között. A férfi kisbabáját sétáltatta, amikor meghallotta a kamaszok segélykiáltását. A mentésről most beszélt először. A videót a cikkünk végén tudja megnézni.

Segélykiáltásokat hallott

Egy szobi apuka a csecsemőjével sétált, amikor segélykiáltásokat hallott az Ipoly irányából. Solymos Tamás most arról mesélt, rendszeresen sétálnak a folyó melletti bicikliúton, így volt ez vasárnap is, amikor egyre elhalkuló segélykiáltásra lett figyelmes a babakocsi tolása közben. Miközben elkezdett szaladni az Ipoly felé, hívta a 112-es segélyhívót. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Nem volt sok idejük

“A folyóhoz érve azt láttam, hogy két fiatal lány nyakig merült a jeges vízben, egymás mellett vannak egy beszakadásban. Annyit tudtam, hogy nincs sok idő, mert ki fognak hűlni. Ezért azt kértem tőlük, tegyék szét a kezüket, majd tegyék ki a jégre, nehogy tovább szakadjanak be a folyóba” – mondta a Rendészeti Államtitkárságnak a férfi.

Utolsó pillanatban érkezett a segítség 

A mentés idejére megkért valakit, hogy vigyázzon a hat hónapos kislányára. „Miután sikerült a két bajba jutott lányt arrébb húznom a beszakadásból, megkezdődött a harc a kihűlés, vagyis a hipertónia ellen, amikor szerencsére a fák mögül feltűntek a tűzoltók, a mentők és a rendőri egységek, akik nagy erőkkel vonultak a helyszínre”  – mesélte, majd elmondta, senkinek nem javasolja, hogy olyan jeges vízfelületre menjen, ahol nem ismeri a körülményeket.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Hazamehettek a kórházból 

A Katasztrófavédelem közlése szerint a 13 éves és a 15 éves lányokat a kórházban visszamelegítették, fagyási sérüléseket nem szenvedtek, már aznap este hazamehettek a kórházból. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A hős kispapa

Kiemelt kép: itt szakadt be a jég