A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki veszekedés közben, egy éles tárggyal sebesítette meg az élettársát életveszélyesen.

Sokat ittak és veszekedtek

A vádirat szerint az elkövető nő és a sértett férfi egy, a Gödöllői járásban található településen éltek együtt már évek óta. Mindketten rendszeresen fogyasztottak szeszes italt. Ennek és a férfi féltékenységének köszönhetően gyakoriak voltak köztük a veszekedések. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Újabb vita

2022. május 1-én is fogyasztottak alkoholt. Az elkövető délutánra már közepes fokban leittasodott. Ekkor mindketten a házuk konyhájában voltak, ahol újfent veszekedni kezdtek.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Éles tárggyal ment neki

A nő éppen főzéshez készült elő, így a kezében tartott egy éles tárgyat. A fokozott hangulatú veszekedés során a nő aztán azzal a párjának támadt és többször megv*gta. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A szomszédokhoz rohant

A férfi sérülését látva a nő megijedt és átment a szomszédba, ahol kérte, hogy értesítsék a mentőket. Az ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a nő ellen.

Megöltek egy embert Angyalföldön

Amint azt aKékvillogó is megírta április 20-án csütörtökön 20:55-kor érkezett egy bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A bejelentő arról számolt be, hogy a 13. kerületi Danubius utca egyik társasházában a folyosón fekszik egy súlyos sérüléssel rendelkező férfi.

A helyszínre siettek a mentők

A férfit egy éles tárggyal sebezhették meg. A mentők a lehető leggyorsabban megkezdték a férfi újraélesztését. Minden igyekezetük ellenére azonban a szerencsétlenül járt személy életét már nem tudták megmenteni.

Kiderült, ki a gyilkos

A rendőrök hamar megtalálták a feltételezett elkövetőt. A zsaruk egy 34 éves nőt fogtak el a helyszínen. Az ő elszámoltatása a rendőrség közleménye szerint folyamatban van.

Féltékenységből ölhetett

A Tények friss információi szerint a nő a meghalt férfi élettársa volt, a részeg nő pedig feltehetően egy féltékenységi roham kellős közepén borulhatott el annyira, hogy végzett a párjával. A férfi öt évvel fiatalabb volt a nőnél, s bár megpróbált kimenekülni a lakásból, a sérülése annyira súlyos volt, hogy az ajtóban összeesett.

Végig nézték a gyerekei

A borzalmakat ráadásul végig nézték a nő kétéves ikerfiai, akik éppen láthatáson voltak az édesanyuknál. A gyerekek egyébként az apjukkal éltek, ő ugyanis elperelte a fiúkat a volt párjától. A kicsik még akkor is ott voltak az őrjöngő anyuk mellett, amikor a rendőrök a helyszínre értek.

A szívét érte

A rendőrök aztán órákig helyszíneltek a Marina parti lakásnál, úgy tudni a nő az éles tárggyal pont a szívén sebesítette meg az élettársát. A szomszédságot sokkolta az eset, állításuk szerint a pár a tragédia reggelén még békésen vásárolt a közeli boltban.

Részeg volt

Ezután történhetett valami, a nő inni kezdett, állítólag még a szomszédból is kért bort, a részegsége pedig vélhetően féltékenységbe csapott át. Ezután támadt rá a párjára, akinek bár próbálták a mentők megmenteni az életét, már nem lehetett rajta segíteni. A nő egyébként nem tett vallomást, ennek ellenére a letartóztatását kezdeményezték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: