Már a rendőrség is vizsgálja az eset körülményeit. Mentőhelikopter vitte a szegedi klinika sürgősségi osztályára. Sajnos nem ez az első eset, hogy súlyos sérüléseket okoz egy ilyen mezőgazdasági jármű.
Még olvasni is rémisztő
Traktor alá zuhant egy 11 éves kisfiú a Csongrád-Csanád vármegyei Zsombó településen a hátsó kerék átment rajta – hangzott el a TV2 Tények című műsorában, szombat este. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Térképen a baleset helyszíne
Éppen egy gyümölcsösben dolgoztak
A gyereket mentőhelikopter vitte kórházba, miután súlyos sérüléseket okozott neki a mezőgazdasági gép. Péntek délelőtt az egyik magánterületen lévő gyümölcsösben dolgoztak, ahol az egyik vendégmunkás gyereke is jelen volt.
A kerekek közé esett
A baj akkor történt, amikor a mozgó traktorra a 11 éves fiú fel akart mászni. A sofőr éppen ment a munkagéppel, amikor a kisfiú megcsúszott a lépcsőin és aláesett a kerekek közé, majd a több száz kilós gép a hátsó kerekével áthajtott rajta. Életveszélyes állapotban került kórházba.
Belső sérülései is lehetnek
A helyszínre mentőautót és mentőhelikoptert is riasztottunk. A fiú súlyos medencetáji – hasi sérülést szenvedett, felmerült a belső sérülés lehetősége is, mentőhelikopterrel szállítottuk kórházba. A gyereket a szegedi klinika sürgősségi osztályára vitték – nyilatkozta a mentők szóvivője, Győrfi Pál.
Büntetőeljárás indult
A családot és a traktor vezetőjét is nagyon megrázták a történtek, ezért nem akartak nyilatkozni. A baleset körülményeit a rendőrség is vizsgálja, mivel az eset kapcsán felmerült a traktort vezető felelőssége. Nem ez volt az első eset, hogy majdnem halált okozott egy kis traktor.
Felborult traktor Vas vármegyében
Három éve egy 49 éves férfi szorult a gép alá a Vas vármegyei Magyarlakon. Az önkéntes tűzoltó éppen füvet nyírt, mikor felborult egy lejtős részen. A férfit akkor újra kellett éleszteni, válságos állapotban vitték mentőhelikopterrel kórházba.
Tragédia Solymáron
Három éve pedig végzetes balesetet okozott szintén egy kisebb traktor a Pest vármegyei Solymáron. Egy 90 éves férfi véletlenül aláesett, a gép pedig átment a derekán. Az idős nyugdíjas életét, mert nem lehetett megmenteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A csatorna összeállítását itt tudod megtekinteni
(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Kékvillogó.)