Épp hogy kiszabadult a börtönből a férfi, máris újra bűnözni kezdett: megverte a kocsmárost, autót lopott és az élettársát is bántalmazta. Hamar visszakerült oda, ahonnan jött.

Közölte, hogy ölt

A börtönből feltételesen szabadult férfi az egyik helyi sörözőben már az első megjelenésekor közölte a pultosként dolgozó nővel, hogy a napokban szabadult, illetve, hogy korábban embert is ölt.A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt történt az eset

Kiküldték a kocsmából

Két héttel később, 2020. június 8-án, délben a férfi betért a sörözőbe, ahonnan ittassága és a kutyája miatt kiküldték. Ekkor még kapott a pultosnőtől egy pohár fröccsöt abban a reményben, hogy utána majd távozik.

Másodszor már nem szolgálták ki

A férfi azonban kint az utcán háborgott, megöléssel fenyegetőzött, majd egy sörösüveget és egy poharat is a földhöz vágott. Még aznap délután visszatért, ekkor azonban az ittassága miatt nem szolgálták ki.

Fizetés nélkül távozott

A jelentős erőfölényben lévő férfi a pultot a vendégtértől elválasztó csapóajtót a pultos ellenkezése ellenére benyomta, majd a két kezét védekezésül felemelő nőt maga előtt tolva a hűtőhöz lépett. Onnan egy üveg sört, a polcról pedig egy csomag mogyorót vett magához, végül fizetés nélkül távozott.

Megverte az élettársát

Kiderült, hogy a férfi a két kocsmai megjelenése között az élettársát egy veszekedés során arcul ütötte, ami miatt a nő át akart menni a közelben lakó anyjához. Az erőszakos férfi a kapuban utolérte, visszatuszkolta a lakásba, majd a földre lerántva folytatta a bántalmazását, és csak ezután engedte távozni a nőt.

Előző élettársát is felkereste

A férfi közvetlenül a sörözőbeli rablás után felkereste egy korábbi élettársát is, ott azonban nem engedték be. Emiatt a nőt és az apját is megöléssel, elásással fenyegette meg, ami bennük – ismerve a férfi előéletét – komoly félelmet keltett.

Ellopott két autót

A nyomozás során fény derült arra is, hogy néhány héttel korábban a munkaadójától két autót is elkötött úgy, hogy előzőleg hamis rendszámot szerelt fel rájuk. A kiskőrösi rendőrök a kutatás során ráadásul kannabiszt is találtak nála.

Fegyházat kértek rá

Az ügyészség a különös visszaeső férfit rablás, személyi szabadság megsértése, zaklatás, jármű önkényes elvétele, egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettével, továbbá garázdaság és kábítószer-birtoklással vádolja, ezért fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. A jelenleg más ügyben kiszabott újabb börtönbüntetését töltő vádlott ügyében a Kiskőrösi Járásbíróság dönt majd – írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció