Cafatokra tévék egy 13 éves kislány lábát a kóborkutyák Zsámbékon. A gyermek édesanyja erről abban a Facebook csoportban számolt be, amelyet a helyiek azért hoztak létre, mert tarthatatlannak tartják a kóbor állatok sokaságát a településen. Lukács Gabi kislányát 6 kutya támadta meg, életét az édesapja mentette meg, aki szinte azonnal a helyszínre érkezett.

Kutyatámadás Zsámbékon

Brutális kutyatámadás történt Zsámbékon február 10-én, a helyi pincesor tetején. A 13 éves kislány éppen édesapjához igyekezett, ám miközben a közeli iskola melletti útnál járt, 5-6 kutya kezdett közeledni felé és pillanatok alatt körbevették. A kislány édesanyja szerint három kicsi és három nagyobb termetű állat jelent meg az úton, az édesapjával telefonon beszélő kislány előtt, akit előbb a kisebb termetű kutyák kezdtek cibálni a tornazsákjánál, majd a lábainál fogva, ezt követően pedig a nagyobb állatok is nekiestek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Földre rántották

„Egy kis termetű kutya harapott először a vádlijába, utána gyakorlatilag az összes kutya nekiesett, húzták, vonták, cibálták mint egy darab húst. Többször a földre rántották. Négy végtagja sérült komolyabban, hála istennek a törzse, a nyaka és a feje nem sérült. Azt gondolom, szerencsénk van, hogy ez télen történt, ezért vastag kabát és sál volt rajta, de a kabátját és minden ruháját széttépték” – mondta a kislány édesanyja a Blikknek. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Végighallgatta a támadást

„Először meglátta a kutyákat és jelezte az apukájának a telefonban, hogy kutyák vették körül. Amíg tudta mondani, hogy mi történik vele, addig folyamatosan beszélt, de miután a földre rántották, csak a sikolyait lehetett hallani a vonalban. Tehát gyakorlatilag az édesapja végighallgatta a teljes támadást telefonon”. 

Lerugdosta a kutyákat a gyerekről

Az édesapa autóval azonnal a helyszínre ment, dudálni kezdett. A hangoskodásra a kisebb termetű kutyák elszaladtak, de a nagyok maradtak. Azokat az apuka rugdalta le a gyerekről. „Miután betette a lányunkat az autóba és indulni készült, az állatok még a kocsit is megtámadták!”

Cafatokra tépték 

A sérült kislányhoz mentőt hívtak, akik azonnal kórházba szállították. „Mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna. Cafatokra tépték a lányomat. Mindkét lába bokától combig be lett kötve, a bal keze a vállától a csuklójáig szintén. Végül a János kórházban elaltatták, majd egy több mint kétórás műtét során varrták össze. Most kapja a veszettség elleni oltást, de azt gondolom, hogy rendbe fog jönni. Jelenleg vannak még csomók a harapások környékén a testén. Maga a gyógyulás testileg és lelkileg egy hosszabb folyamat lesz” – mondta az édesanya. 

Helyi probléma a sok kóborkutya

Lukács Gabi énekesnő, a kislány édesanyja, az esetről az egyik helyi Facebook csoportba is beszámolt. Ugyanis Zsámbékon hónapok óta téma, hogy nagyon sok a kóborkutya. Már külön csoportban beszélgetnek a helyiek a problémáról. 

Reagált a polgármester

Nemrég a polgármester is reagált. Horváth László arra hívta fel a zsámbékiak figyelmét, hogy egy Facebook poszt nem bejelentést, a helyi gyepmestert kell keresni a problémával. Valamint azt írta, senkitől nem vehetik el a kutyáját úgy, hogy az nem nyer bizonyítást, hogy valóban támadt a kutya. Szerintem nem a kutyát, hanem a gazdáját kellene felelősségre vonni. 

Nyomozás folyik

„Ezeknek a kutyáknak van gazdájuk, bár jelen pillanatban ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás. Az eset után mégis nyolc kutyát egy hölgytől vittek el, akinek tudomásom szerint 11 kutyája van összesen. Neki már van egy milliós nagyságrendű büntetése, illetve a lakosság aláírásokat gyűjtött és jegyzőhöz fordult az elkóborló állatok ügyében” – mondta a megtámadott kislány édesanyja. 

Megszólalt a jegyző 

„Valóban értesültünk az esetről, a bejelentést továbbítottuk az illetékes szerveknek – közölte érdeklődésünkre Bánsághyné Lesnyiczky Katalin, Zsámbék jegyzője. Mint mondta, sajnálatos módon máskor is előfordult, hogy elszabadult kutyával találkoztak a lakosok, több alkalommal szabtak ki bírságot olyan esetekben, amikor az ebtulajdonosok súlyosan megszegték az ebtartás szabályait. Sőt több esetben kezdeményezték egyes ebek veszélyessé nyilvánítását, melyet nem találtak megalapozottnak. 

Nyomoz a rendőrség 

„Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás” – mondta  Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, a rendőrökhöz érkezett korábban is jelzés kóbor, illetve veszélyesnek tűnő állatokról, ám ilyen súlyos támadás még nem történt a környéken. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: egy korábbi kutyatámadás Csepelen – Forrás: Facebook