Súlyosabb büntetést kért a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség arra a négyfős bandára, akik három és fél évvel ezelőtt néhány tízezer forintért brutálisan agyonverték az 54 éves ismerősüket Furtán. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint az ügy elsőrendű vádlottjára életfogytiglant, míg a társaira súlyosabb büntetést indítványozott az ügyészség. 

Többen éltek egy házban

Az elkövetők egyike és a női vádlott élettársi kapcsolatban élt Furta községben. Náluk lakott a harmadik társuk, akinek az édesanyja korábban az áldozat élettársa volt. Az édesanya 2022 szeptemberétől kórházban volt, ezért részére a járási hivatal ideiglenes gondnokként kirendelte a sértettet, aki jogosulttá vált az asszony nyugdíjának felvételére, ám ezt rendkívül sérelmesnek tartotta az asszony fia.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Rátámadtak a szomszédra 

A négy vádlott – egy 48, egy 28 és egy 20 éves férfi, valamint egy 31 éves nő – három évvel ezelőtt együtt italozott, majd elhatározták, hogy átmennek a pár házzal odébb lakó férfihez, hogy megszerezzék a pénzét. Az elkövetők este hét körül jelentek meg a szomszédban. Miután kicsalták az udvarra, számon kérték rajta a nyugdíja elköltését, majd rátámadtak.

A gyilkosság helyszíne

Halálra verték 

Ököllel ütni-verni kezdték a fejét, majd megrugdosták és bevonszolták a ház előszobájába, ahol tovább bántalmazták. Miután az áldozat elvesztette az eszméletét a négyfős társaság átkutatta a lakást, és ellopták az áldozatuk pénztárcájában lévő 38 ezer forintot. Ezt követően hazamentek, az általuk viselt ruhadarabokat az áldozatuk nadrágjával és fejlámpájával együtt azonnal elégették, a pénzt pedig elosztották egymás között és alkoholra költötték. Az 54 éves ismerősük az éjszaka folyamán belehalt sérüléseibe.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Ítélet 

A Debreceni Törvényszék társtettesként, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a támadókat. Ezért a bíróság az elsőrendű vádlottat 20 év, a másodrendű vádlottat 18 év, a harmadrendű vádlottat 16 év, míg a negyedrendű vádlottat 20 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

Súlyosbítást kérnek 

Az ügyészség három vádlottal szemben a büntetés súlyosítása, az elkövetők és védőik elsődlegesen eltérő jogi minősítés, másodlagosan pedig a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint túl enyhe büntetést kaptak az elkövetők. Az élet elleni bűntett kiemelkedő tárgyi súlyára, és anyagi haszonszerzés érdekében a sértett szükségtelenül brutális bántalmazására tekintettel az egyik elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztés, míg társaival szemben súlyosabb büntetés kiszabása indokolt.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: