Rátámadt az egyik zebegényi képviselőre a község nemrég menesztett polgármestere. Nyári Péter képviselő mindezt videóra vette, majd megosztotta Facebook-oldalán. Szerinte Parádi Katalin ittas állapotban volt, sértegette őt, ráadásul egy éles tárggyal meg is sebesítette.

„Valaki ült az úton”

A megdöbbentő eset november 11-én történt, amikor a Szegfű utcában kigyulladt egy ház. Nyári azonnal átment a tőle nagyjából öt perc távolságra lévő helyszínre, ahol ott találta Parádi Katalint. „Azt láttam, hogy valaki ül az úton, a tűzoltóautók reflektorának fényében. Azt hittem hirtelen, hogy a tűzből menekítettek ki valakit, de nem. Ahogy közelebb értem kiderült, hogy a polgármester az, aki egy félliteres eldobható pohárral maga mellett ült az esőben az aszfalton, és a tűz maradványait nézte” – írta a képviselő Facebook-posztjában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Sértések egymás után

 „Ahogy meglátott, egyből megszólított, és különböző sértéseket vágott a fejemhez. Nem vettem tudomást róla, mint ahogy később sem, mert ezek után felállt, és tovább folytatta a zaklatásomat. Én igyekeztem odébb sétálni, hiszen fontosabb dolgom is volt, mint hogy egy alkohol és gyógyszer befolyása alatt álló ember sértegetéseivel foglalkozzak” – folytatódik a poszt.

 

Hirtelen mozdulat

Nyári Péter leírása szerint a „részeg tobzódás” tovább folytatódott, sőt egy hirtelen mozdulattal felé nyúlt a volt polgármester, és megpróbálta torkon ütni, ám kicsit hátrébb mozdult, így az ütés a bal vállát érte el, mintegy öt centire a szív vonalától.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Észrevette a sebet

„Percek teltek el, én pedig meg voltam lepődve, hogy ugyan az ütés nem volt nagy, mégis sajog a vállam, és az egész karom. Akkor vettem észre a vállamon terjedő vörös foltot. Először azt hittem, hogy a poharában lévő italt öntötte rám, de miután a fájdalom nem múlt, a fölső ruházatomat felhúzva ellenőriztem, minden rendben van-e, és akkor vettem észre a sebet, melyből folyt a vér” – írta.

A mentőkre is rátámadt

A képviselő szerint kisebb méretű, éles tárggyal szúrta meg a polgármester. A rendőrök ezt a videó alapján tudták megállapítani. Azt is írta, hogy Parádi Katalin a mentőkre támadt, miközben bevitték Vácra, „a sürgősségi váróban pedig szintén olyan dolgok történtek, ami miatt őt le kellett kötözni és egy rendőrt állítottak az ágya mellé” – írja a Telex.

„Nem voltam részeg”

Parádi Katalin szintén a Facebookon reagált Nyári állításaira a 0627.hu szerint. Azt írta, hogy valóban fogyasztott némi alkoholt amiatt, hogy méltatlanság miatt a helyi képviselő-testület megszüntette a megbízatását a november 9-i ülésen, ám egyáltalán nem volt részeg. A helyszínen azért tartózkodott, mert hajnali 2 körül hívták azzal, hogy a vendégháza melletti faház ég.

Nem akart infarktust kapni

„Mivel a tűzoltók 40 perc alatt érkeztek ki, én kénytelen voltam a tachycardiám miatt jelentős mennyiségű Xanaxot elfogyasztani 150 körüli pulzusomra, hogy ne kapjak infarktust. Az is tény, hogy az út közepén ültem sokkos állapotban. Az is tény, hogy szintén sokkos állapotban bementem a telekre megnézni már az oltás befejeztével, mi történt, de mivel még nem volt biztonságos, egy tűzoltó, felismerve állapotom, ölben hozott ki onnan” – írta.

Tagadja a vádakat

„Amiket Nyári Péter leírt, hogy én egészségügyi személyzetre támadtam, őrá támadtam, mi több, mindenkire támadtam? Aki ezt benyeli, tegye már fel a kérdést, ha így is lett volna, honnan tudná ez a hazug senkiházi? Meg fogjuk tudni, mert erre is teszek egy feljelentést ismeretlen tettes ellen aztán regélhet. Az, hogy én leszúrtam kb. 10 hatósági személy – rendőr, tűzoltó, stb szeme láttára? Addig ők meg mályvacukrot sütöttek a parázson?” – reagált a vádakra.

Testületi ülést hívtak össze

A zebegényi polgármester-helyettes hétfőre összehívott egy képviselő-testületi ülést a témában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Zebegény. Fotó: Facebook