Egy sokgyermekes családapa lépett a vonat elé a közelmúltban Poroszlón. Lászlónak esélye sem volt a túlélésre. A férfi első felesége, Judit a válásuk után is szeretett volna újra összeköltözni a volt férjével. Az asszony megdöbbentő részleteket árult el a tragédia napjáról. Azon a napon, amikor volt férjét elgázolta a vonat, ő is el akarta dobni magától az életet.

Gázolt a vonat Hevesben

A BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt arról, hogy elgázolt egy embert az Egerből Debrecenbe tartó vonat Füzesabony és Poroszló között, a helyszínelés befejezéséig nem járnak a szerelvények a két állomás között. Az érintett vonat nem közlekedett tovább. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy középkorú férfi az áldozat

A vonat utasainak segítettek a tiszafüredi hivatásos tűzoltók Poroszló közelében. Csaknem ötvenen utaztak rajta, ők az egység közreműködésével szálltak át a mentesítő vonatra. A rendőrség tájékoztatása szerint egy középkorú férfi vesztette életét a balesetben. Az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Rengeteget sír és beszél hozzá

„Bár már hetek teltek el Laci halála óta, folyamatosan rá gondolok. Rengeteget sírok és beszélek hozzá, amikor érzem a lelke jelenlétét: ‘Laci, miért tetted ezt’? Az a meggyőződésem, ha nem váltunk volna el, még ma is élne” – nyilatkozta a férfi korábbi felsége.

Erős kötelék volt köztük

„Az biztos, hogy mindig is erős spirituális kötelék volt köztünk. Megéreztük egymás fájdalmát. Az esküvőnk előtt négy évig jártunk, majd titokban kötöttük össze az életünket 2009. február 28-án. Aznap tudtuk meg, hogy az első babánkkal várandós vagyok”– tette hozzá a Borsnak a gyászoló asszony.

„El akartam dobni az életemet”

„A szerelmem halála napján el akartam dobni az életemet, mert teljesen reménytelennek éreztem a helyzetemet. Nincs saját házam, az egyik rokon fogadott be az erdőteleki lakásába, de a három gyermekem nem fér el nála, ezért nevelőszülőknél élnek” – mondta Judit.

Megszólalt a lelkiismerete  

„Kavarogtak a fejemben a gondolatok, és elindultam a vasúthoz, hogy majd az érkező szerelvény elé lépjek. Útközben azonban megláttam a keresztet, és abban a pillanatban megszólalt a lelkiismeretem: nem hagyhatom magukra a gyerekeket” – fogalmazott a nő.

Érezte, hogy baj van

„Akkor még nem tudtam, hogy a férjem halott, viszont a szívem mélyén éreztem, hogy bajban van. Laci tragédiájáról az egyik barátnőm értesített délután négy órakor” – tette hozzá az asszony, aki mihamarabb szeretné a gyerekeit újra magához venni.

Gyakori a gázolás

Mostanában szinte minden napra jut legalább egy tragédia a síneken. Szerdán a Keleti pályaudvarról Nyíregyházára 15:25-kor elindult Tokaj Intercity gázolt el egy embert. A baleset Rákosligetnél történt. Késő estig csak egy vágányon haladtak a vonatok Pécel és Rákos között, amíg zajlott a helyszínelés. Csütörtökön Nagykanizsán történt halálos gázolás. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció