A rendőrök elfogták azt a két pécsi férfit, akik szidalmaztak és fenyegettek egy szolgálaton kívüli rendőrt.

Elfogták

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével 2023. március 20-án egy 46 éves férfit fogtak el Pécsett, majd előállították a rendőrkapitányságra. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szolgálaton kívüli rendőrt zaklattak

A nyomozók azzal gyanúsítják, hogy március 6-án egy pécsi edzőteremben az egyik ismerősével trágár szavakkal illettek egy szolgálaton kívüli rendőrt, valamint azzal fenyegették, hogy megvárják a terem előtt és megverik, illetve megveretik.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Eljárás indult

Társát – egy 18 éves férfit – másnap fogták el az egyenruhások, a nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon. A 46 éves férfi ellen több erőszakos bűncselekmény miatt is nyomoznak a rendőrök, ezért őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.  

Több rendőrtámadás is volt az utóbbi időben

Amint azt a Kékvillogó is megírta 2023. február 7-én, este, egy határmenti településen egy gépkocsi elsodort egy kerékpárost, majd annak vezetője megállás nélkül elhajtott. A helyszíni intézkedés közben megjelent a közlekedési balesetben érintett jármű közelben lakó, ittas állapotban lévő tulajdonosa.

Meg akarta támadni a rendőrt

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy éles tárggyal közeledett az egyik intézkedő rendőr felé. A férfi a jobb kezében marokra fogott eszközt folyamatosan le-föl mozgatta, és azzal vágó és szúró mozdulatokat tett. A rendőr felszólította a férfit, hogy álljon meg és tegye le azt, ennek azonban ő nem tett eleget, hanem a tovább közelített a rendőr felé.

A rendőr hátrálni kezdett

A rendőr hátrálni kezdett, majd a testi épségének megóvása érdekében utasította a helyszínen tartózkodó civil személyt, hogy szálljon be a rendőrautóba, majd ő is beült, és bezárta annak ajtajait.

Még mindig közeledett

Mivel a férfi ezt követően is közeledett, – miközben az éles eszközt nyújtott kézzel maga előtt tartotta – a rendőr tolatni kezdett, de a férfi még ekkor is integetett felé, hogy menjen közelebb. A rendőrhöz időközben csatlakozott az addig adatgyűjtést végző társa is, és együtt intézkedtek tovább az őket fenyegető férfival szemben. Az elkövető a kést továbbra is a kezében tartva, azzal szúró és vágó mozdulatokat téve indult meg az ekkor már megkülönböztető fényjelzést is használó szolgálati autó felé, majd többször megismételt felszólításra dobta csak el a kést.

Megbilincselték

Ezután a rendőrök kiszálltak a járműből, ekkor a férfi mindkét kezét az arca elé, bokszoló állásba emelte és támadó állást vett fel, miközben hadonászni kezdett. Az egyik rendőr végül rendőrbotot használt vele szemben, majd testi kényszer alkalmazásával sikeresen megbilincselték és előállították.

Őrizetbe vették

A nyomozó ügyészség elrendelte az ittas vezetés miatt 2020-ban felfüggesztett szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt férfi őrizetét. Az elkövető gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.

Pár hete meghalt egy rendőr

Mi is beszámoltunk az Újbudán megkéselt rendőr tragédiájáról, a fiatal rendőr februárban lett volna 30 éves. Az esti órákban érkezett bejelentés a rendőrséghez arról, hogy Budapest 11. kerületében, a Lecke utca egyik társasházában, egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba. 

Három rendőrt szúrt meg

A rendőrség megerősített létszámban érkezett a helyszínre, de a késes férfi nekiment a rendőröknek. Három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, az elkövetőt később majd elfogták. A hősi halált halt rendőr, Baumann Péter temetését január 26-án délután egykor tartották a mátészalkai köztemetőben.

Támadás Dunaújvárosban

Dunaújvárosban is megtámadtak egy rendőrt, az eset során 16 éves fiatal sebesítette meg a hivatásos személyt. A járőr azért jelent meg a társasháznál, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért. A lány a bejelentés szerint hétfő óta nem volt otthon és éppen megjelent a barátjánál. 

Igazoltatáskor megpróbáltak elfutni

A járőr a bejelentés ellenőrzésére odament, összetalálkozott a lánnyal és annak ugyancsak 16 éves barátjával, akik éppen el akarták hagyni az ingatlant. A lépcsőházban igazoltatni akarta őket, de a fiú a felszólítását figyelmen kívül hagyva megpróbált elfutni. 

Megsebesítette a lábszárát

A rendőr testi kényszert alkalmazott, a fiú azonban a földön fekve is ellenszegült, folyamatosan próbálta őt lerúgni magáról és többször ököllel próbálta megütni. Amikor a járőr megkezdte a fiú megbilincselését, a támadó egy kilenc centiméter pengéjű késsel megszúrta az intézkedő rendőr lábszárát. 

SMS-ben értette feleségét

A megkéselt rendőrt az eset után azonnal kórházba vitték, ahol sebét fertőtlenítették, tetanuszt és gyógyszereket kapott. Feleségét egy rövid szöveges üzenetben értesítette arról, hogy baj van, ne várják haza, mert kórházban van.

Összetört a felesége 

A rendőr családjával, egy Dunaújváros melletti kis településen él. Felesége és két gyermeke várta haza aznap este is, amikor este kilenckor végzett volna a munkával. Dunaújvárosban. Az asszony, amint megtudta, hogy mi történt a férjével, szinte azonnal összetört. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció