Az orvosszakértői vélemény szerint halálra gyógyszerezhették gyilkosai azt a milliárdos vállalkozót, akinek összeégett holttestét 2020 augusztusában találták meg a Baranya megyei Báron – közölte a rendőrség. Egyben visszautasítják, hogy mulasztásuk miatt halt volna meg a férfi.

Ketten gyilkolhattak

A 62 éves férfi meggyilkolása ügyében két embert gyanúsít a rendőrség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, továbbá a két férfit és három társukat sikkasztással is gyanúsítják. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Magyarázkodás

Az ügy érdekessége, hogy a mai rendőrségi tájékozrató előtt a police.hu-n megjelent egy írás. Ebben úgy fogalmaznak: Egyes sajtótermékekben olyan állítások jelentek meg, hogy a férfi halálához a budapesti rendőrök mulasztása is hozzájárulhatott. Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja.

A családtagok másképpen látják

A Blikk írt arról, hogy a nagyvállalkozó gyermekei többször kérték a budapesti és a mohácsi rendőrök segítségét, hiába. Ha nem így járnak, lehet, hogy M. István még élne, mivel talán sikerült volna kimeteni a banda karmai közül. A történtekről a Privátkopó.hu közölt korábban cikksorozatot.

40 millió

De vissza a rendőrség verzójához.  A nyomozás adatai szerint a társaság tagjai több mint 40 millió forintnyi értéket szereztek meg a mentálisan leépült, pszichiátriai beteg, alkoholfüggőséggel küzdő vállalkozótól, majd a gyilkosság leplezése érdekében a holttestre rágyújtották a férfi kastélyát.

Felgyújtott kastély

Petőfi Attila országos főkapitányi biztos elmondta: 2020. augusztus 10-én riasztották a lángoló bári kastélyhoz a tűzoltókat, akik az épületben egy felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak. Később is csak genetikai vizsgálattal sikerült igazolni az áldozat személyazonosságát, illetve kiderült, hogy a férfi emberölés áldozatává vált.

Elzárták a családjától

Az ezt követő nyomozás megállapította, hogy a mentális problémákkal küzdő férfi 2020 áprilisában, a pszichiátriai kezelése után ismerkedett meg a gyilkosság egyik gyanúsítottjával, M. Zsolttal. A gyanúsított által szervezett társaság izolálta a vállalkozót azzal a céllal, hogy megszerezzék a vagyonát. Elvették a mobiltelefonját és megakadályozták a kapcsolattartását a két lányával is.

Abszurd helyzet, a barát barátnőjét jegyezte volna el

A férfit vényköteles gyógyszerekkel, antidepresszánsokkal és alkohollal tömték, és bódult állapotában különböző, a cégei és a vagyontárgyai megszerzésére lehetőséget nyújtó nyilatkozatokat írattak alá vele. Ezek között volt egy végrendelet is, amelyet a férfi az állítólagos “élettársa” javára írt alá, de ez a nő egyébként M. Zsolt barátnője volt – ismertette a vezérőrnagy.

Gondnokság alá került

Harmati Béla, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója arról számolt be: a nyomozás adatai szerint a társaság tagjai akkor dönthettek áldozatuk sorsáról, amikor a lánya kezdeményezésére a férfit gondnokság alá helyezték. Ez vezetett ahhoz is, hogy a férfit a XII. kerületi villájából Bárra költöztették.

Zárolt számlák

Ezt követően ugyanis a gyámhivatal zárolta a férfi bankszámláit, illetve M. István ellenszegült, amikor az értékpapírjait akarták pénzzé tenni. A gyanúsítottak már biztosítottnak érezték az érdekeiket azáltal, hogy a végrendeletében M. István az élettársára hagyta a vagyonát.

Kitálalt volna

A végső lökést az adhatta meg, hogy augusztus 10-én az áldozatnak meg kellett volna jelennie a főváros XII. kerületében, a gyámhivatalban, M. István pedig azzal fenyegetőzött, hogy a meghallgatáson kitálal – mondta az ezredes.

30 milliót vittek el a kastélyból

Pál Adrián, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta, hogy a gyanúsítottak eladták a férfi csömöri telephelyén található vashulladékot, amivel 10 millió forintnyi kárt okoztak. Az áldozat lánya pedig arról számolt be, hogy 30 millió forintnyi érték tűnt el a bári kastélyból; ebből 5 millió forintnyi később megkerült.

Százmilliókat vihettek el

Az egyelőre nem számszerűsíthető, hogy a társaság az eltelt hónapok alatt mennyi pénzt szerzett meg M. Istvántól, aki 5 és 10 milliárd forint közötti vagyonnal rendelkezett – számolt be a nyomozás eredményeiről a rendőr ezredes.

A rendőrségi tájékoztató videója

A címlapfotó a rendőrség felvétele.