A fonyódi végrehajtó is érintettje a Völner-ügynek, ugyanis N. Gábor is vitt csúszópénzt a végrehajtói kar elnökének, amelyből az igazságügyminiszter helyettese is részesült. A 36 éves jogász végzettségű férfit is letartóztatták.

Letartóztatták a végrehajtót

Letartóztatták a fonyódi végrehajtót. Balaton Áruház utcai bejárata mellett még kint a tábla, mely az általános, a telefonos és a jogi félfogadás időpontjait is sorolja, s a második emeletre irányít, ha valaki N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szünetel az ügyfélfogadás

Két szinttel feljebb viszont csak egy, a folyosó végi közjegyzői iroda melletti ajtóra hevenyészve kiragasztott A4-es lap fogad, mely felett már csak emlék a hajdani névtábla: „Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel”- írja a Népszava.

Völner Pál lemondott

A fonyódi végrehajtó is annak a korrupciós ügynek az érintettje, amely miatt le kellett mondania az igazságügyminiszter helyettesnek. Völner Pál ugyanis a gyanú szerint csúszópénzént fogadott el a végrehajtói kar elnökétől.

Több mint 42 milliót adott

Az ügyészség közleményében ezt írja: “A Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2021. június 7. napján 42 677 000 forintot adott át összesen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke részére, mely összegekből dr. Völner Pál is részesült”.

9 végrehajtót neveztek ki

Mint írják, a fonyódi önálló bírósági végrehajtói pályázati felhívás a Hivatalos Értesítő 2019. augusztus 30-i számában jelent meg, N. Gábor kilenc társával együtt 2020. február 5-én vehette át kinevezését.

Egy 36 éves férfiról van szó

A 36 éves jogász végzettségű N. Gábor amúgy a végrehajtói cégét alig két héttel korábban, január 22-én jegyeztette be, és az Opten adatbázisa szerint működésének első évében, egészen pontosan 11 hónap alatt 107,99 millió forintos árbevételt ért el, melyből az adózott eredménye 42,6 millió forint volt, ami megegyezik az idén júniusban kifizetett kenőpénz összegével.

Törvénytelenül járhatott el egyes ügyekben

A helyiek szerint a fonyódi végrehajtó nem egyszer törvénytelenül járt el a végrehajtó, például vállalkozói számlát tiltatott le magántartozás miatt, amelyet amúgy az eljárás kezdetére már ki is egyenlítettek.

Korrupciós kapcsolat

Részleteket közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával arról, hogy miért kezdeményezi a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál igazságügyi államtitkár mentelmi jogánek felfüggesztését. A vádhatóág azt írta, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a letartóztatásban lévő Schadl György korrupciós kapcsolatot alakított ki a fideszes politikussal.

Havi korrupciós apanázs

Az ügyészség szerint a kar elnöke jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt, alkalmanként 2-5 millió forintot, összesen 83 millió forintot adott a miniszterhelyettesnek azért, hogy Völner a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott jogait a kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja, vagyis azt csinálja, amit kérnek tőle.

Annak az érdekét képviselte, aki fizetett neki

Völner Pál hivatali ismeretségeit, pozícióját és abból fakadó befolyását felhasználva, hivatalos személyeknél eljárva közreműködött olyan ügyek intézésében, amelyek nem tartoztak hivatali hatáskörébe 

Havi fizetést adtak Völnernek

A Legfőbb Ügyészség szerint a végrehajtó kar elnöke Völner Pál folyamatos rendelkezésre állása érdekében, lényegében fizetést adott Völnernek. Budapesten és környékén, a Balatonon, Monor, Szigetszentmiklós és a Budai Központi Kerülei Bíróság mellett működő végrehajtóktól kapott pénzt Völner Pál.

Éttermekben és az utcán kapta a pénzt

Az ügyészségi dokumentum szerint a kar elnöke és Völner találkozókat bonyolítottak egymással, jellemzően éttermekben, valamint többször találkoztak az utcán a politikus gépjárműve mellett. Ezeken a találkozókon adta végrehajtói kamara elnöke Völner Pálnak a végrehajtói osztalékokból befolyt jogtalan előnyt. A pénzátadásokra jellemzően konspirált módon került sor. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció