A Szegedi Mentésirányításra érkezett bejelentést, mely szerint egy sofőr látott egy másik autót a szántásba hajtani Kiskundorozsma és Sziksósfürdő között, de nem állt meg tájékozódni, helyette továbbhajtott.

Hiába győzködték

Mentésirányító bajtársnő hiába győzködte a bejelentőt arról, hogy álljon félre és vizsgálja meg a sérültet, erre nem volt hajlandó. – írta meg a Mentőszolgálat Facebook posztjában.

Majdnem meghalt a sofőr

Azonnal riasztotta a mentőorvosi kocsit és a legközelebbi mentőegységet, akik perceken belül, talán az utolsó pillanatban értek helyszínre, ahol légzés és keringés nélkül találták az autó vezetőjét.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Végül stabil állapotban szállították kórházba

Azonnal emelt szintű újraélesztésbe kezdtek. Hosszan küzdöttek a 60 év körüli férfi életéért, ami végül sikerre vezetett és stabil állapotban szállították kórházba a beteget.

Végül jelentkezett a sofőr

“Én már mentem fel a felüljárón, de mikor oldalra néztem és láttam, hogy lement az autós az útról, be a szántás felé, akkor láttam, hogy lebillen a feje. Ekkor hívtam a 112-őt, hogy szerintem valami baj van, de nem tudtam megfordulni a felüljárón. Itt ez nem úgy működik, hogy fogom magam és megfordulok, szembe jöttek az autósok, mögöttem pedig egy busz” – emelte ki a sofőr, majd hozzátette, hogy ezek után is folyamatosan kapcsolatban volt a diszpécserrel.

A sofőr elmondta mi történt

Jelentkezett a sofőr, aki a mentők kérése ellenére nem fordult vissza segíteni

A sofőr magyarázkodik

“Nem tudhattam, hogy mekkora baj van. Abból a pici kis fejbiccentésből gondoltam csak, hogy probléma lehet. Nem vagyok szakember, a legjobb, amit tehettem, hogy felhívtam a segélyvonalat” – hangsúlyozta az illető, aki a munkahelyén tudta meg végül, hogy újraélesztették az embert, ami igencsak megviselte, sőt az is, hogy ilyen formában közölték a történteket. Bevallása szerint ő a telefonban is jelezte, hogy sajnos nem tud visszafordulni a felüljárón.

Lefelé billent a feje

“Nem láttam be a kocsiba, nem tudtam mekkora baj lehet, csak azt láttam, hogy lefele billen a feje” – árulta el továbbá a sofőr, majd azt is hozzátette, hogy amikor a Dorozsmai útra beért, akkor látta, hogy már megy a mentőautó és a rendőrök is.

Nem érezte, hogy nagy a baj

Az eset a felüljáró előtt történt, amikor elkezdett kisodródni az autó jobbkéz fele.

Úgy érzi, nem hibázott

“Azt gondolom, hogy nem az a lényeg, hogy hol fordultam meg, hanem az, hogy bejelentettem az esetet, és így időben meg tudták menteni az illetőt”

A férfi már jól van

A Mentőszolgákat tájékoztatása szerint már a baleset helyszínéről stabil állapotban szállították kórházba, az állapota javul a sérültnek.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: Budapestiautósok.hu