A Budapesti 11. és 22. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfival szemben, aki pár hónappal ezelőtt, az egyik budapesti villamoson pénzt követelt két tizenéves fiútól, akikben a vádlott fenyegető fellépése komoly félelmet keltett, ezért a követelést teljesítették.

Kiskorúakat szemelt ki

A vádirat szerint a vádlott 2022. november 3-án délután, a 11. kerület, Móricz Zsigmond körtér megállójában várakozó 6-os számú villamoson figyelt fel a két kiskorú sértettre, majd leült az egyikükkel szemben, közel hajolt hozzájuk, és felszólította őket, hogy adjanak neki 2.600 forintot, mert kábítószert akar vásárolni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fenyegette őket

A vádlott fenyegető fellépése és testi erőfölénye a sértettekben komoly félelmet keltett. Ekkor az egyik fiú felállt, és adott 160 forintot a vádlottnak, aki azonban a sértett kabátjának zsebeit tapogatva, további pénz átadását követelte. A sértett ezért további 1.000 forintot adott át a férfinak, aki ekkor már azzal fenyegetőzött, hogy kés van nála. A fiú végül a következő megállónál le tudott szállni a villamosról.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Folyamatosan pénzt követelt

A másik sértettnek már nem volt ideje leszállni a járműről, mert az közben elindult. A vádlott odalépett hozzá, és felszólította, hogy ő is adjon neki valamit. A sértett a fenyegetés hatására átadott 150 forintot a férfinak, aki azonban ezt kevesellte, ezért további pénz átadását követelte, miközben beszorította a sértettet a sarokba, és a zsebeit tapogatta.

Megragadta a fiút

Ekkor azonban a jármű mozgása miatt a vádlott kibillent az egyensúlyából, amit a sértett kihasznált, és a támadóját megkerülve, az ajtóhoz ment. A vádlott megragadta a fiú ruházatát, hogy visszatartsa, de a sértettnek sikerült leszállnia a villamosról. 

Ez várhat rá

A Budapesti 11. és 22. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű, jelenleg is letartóztatásban lévő 22 éves férfit két rendbeli rablás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

Más ügyei is vannak

A kerületi ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben korábban, más ügyekben kiszabott két felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is rendelje el. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videó is készült:

Ez is érdekelhet:

Egyik borzalom éri a másikat: Baranyában a várandós élettársát bántalmazta ez a férfi, Hajdú-Biharban kórházban fekvő unokájának esett neki a nagymama

Kiemelt kép: ügyészség videorészlet