Baleset történt Pesterzsébeten, egy autó és egy motor ütközött össze. Mentők is jöttek, a motoros sérülései komolynak tűnnek.
Balra kanyarodott
A Volvo kombi kihajtott a Széchenyi utcáról, hogy balra kanyarodjon a Szent Erzsébet tér felé, de figyelmetlen volt a középkorú sofőr. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Hatalmasat esett
Valószínűleg jobbra nézett már, a motoros pedig a belső sávban érkezett a Török Flóris utca felől, így a Volvo bal elejének ütközött, majd az úttestre zuhant és nagyon megütötte magát, lehet, hogy még az elválasztó járdaszegélynek is nekicsapódott.
Az aszfalton ápolták
Hosszú ideig nem is tudták megmozdítani, a földön ápolták a mentők, majd nagyon óvatosan tették a mentőbe úgy, hogy előbb a hordágyat alá csúsztatták és utána is sokáig a helyszínen, az esetkocsiban ápolták, végül szirénázva szállították a Merényi kórházba.
Hosszú időbe tellett

A volvós megúszta
A Volvo vezetője nem szenvedett sérüléseket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Terelés
A baleset miatt egy órán keresztül a Helsinki út felé terelve közlekedett a 23-as, a 23E, a 35-ös, a 66-os, a 119-es, a 148-as, a 166-os és a 66B autóbusz, nem érintette az Ady Endre utca (Topánka utca) és Pesterzsébet, városközpont megállót, a 66E autóbusz pedig nem érintette a Pesterzsébet, városközpont megállót.
A belváros közelében is
Két gépkocsi ütközött össze a VII. kerületben, a Nefelejcs utca és a Peterdy utca kereszteződésében.
Az északi oldalon
Két személyautó karambolozott Budapest XV. kerületében, a Pozsonyi utcában. A baleset akadályozta a közösségi közlekedés járműveit.
Címlapfotó: Kékvillogó.hu/G.K.