Holtan szállították haza a kórházból az egyik idősotthon lakóját. Egy acsádi idősotthon gondozóinak tűnt fel, hogy a kórházból éppen visszahozott idős férfi nem lélegzik. Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
Holtan vitték az otthonba
Rendőrségi vizsgálat indult egy idős férfi halála miatt, akit a szombathelyi Markusovszky Kórházból szállítottak vissza az acsádi Gondviselés Háza – Időskorúak Otthonába augusztus 26-án. A férfit a betegszállító a szobájába vitte és lefektette az ágyába, ám az otthon gondozóinak feltűnt, hogy nem lélegzik. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrisebb híreket ide kattintva éred el.
Rendőrségi nyomozás indult
A betegszállító erre állítólag azt mondta, a bácsi csak nagyon mélyen alszik, sőt, korábban a nyálát is letörölte. A gondozók mentőt hívtak, a helyszínre érkező orvos azonban már csak a halál beálltát tudta megállapítani, ezután a rendőrség is a helyszínre vonult. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a Szombathelyi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit, de az eljárásról bővebb tájékoztatást nem adtak – írja a Nyugat.hu.
Több órája halott lehetett
A településen elterjedt, hogy a férfi a visszaszállításkor már több órája halott volt, de ezt hivatalos forrásból nem erősítették meg. Egyelőre nem tudni, pontosan melyik cég végezte a szállítást.
Az OMSZ nem vizsgálja az ügyet
Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy a férfit nem ők, hanem egy társadalombiztosítási finanszírozású betegszállító cég vitte vissza az otthonba. Emiatt belső vizsgálatot sem indítottak, a mentők kizárólag a halottszemle miatt mentek a helyszínre. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrisebb híreket ide kattintva éred el.
A hatvani kórházból is holtan vittek haza egy beteget
Augusztusban, a hatvan kórházból szállított haza egy halott asszonyt a betegszállító. A család elmondása szerint a fekvőbeteg nőt ülve szállították, a amikor a ház előtt megállít az betegszállító, az asszony már halott volt. Az autó személyzete azt mondta, nem tudnak újraéleszteni, a helyszínre kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Az esetről ebben a cikkünkben írtunk részletesen: Holtan vitták haza a súlyos beteg asszonyt a betegszállítók, akit egy nap után küldtek haza a hatvani kórházból
Kiemelt kép: illusztráció

