Hat gyerek maradt egyedül a három héttel ezelőtti brutális nagykőrösi kettős gyilkosság után. A gyanúsított azért végzett a két férfival, mert azt mondta neki az egyik, hogy sok pénzük van.

Az amúgy is szerény körülmények közt élő apuka egyedül nevelte a gyerekeit a Nagykőrös szélén lévő tanyán, amikor a 18 éves román állampolgárságú V. Csaba letámasztotta a tanya előtt a biciklijét, és bement hozzájuk cigarettát kunyerálni, azzal hogy segít nekik fát aprítani –erről a LikeNews.hu ebben a cikkében számolt be.

A 18 év éves férfi faaprítás közben beszédbe elegyedett az egyik gyerekkel, aki azt mondta neki, hogy van pénzük. Ezt hallva V. Csaba felvett egy baltát és agyonverte a fiút, majd végzett az apjával is. A férfi ezt követően felgyújtotta a házat, hogy eltüntesse a nyomokat. A szénné égett holttesteket a legnagyobb fiú, Gábor találta meg.

Az egyik kecskeméti középiskolába járó testvérének az iskolája azt írja a közösségi oldalán, hogy ő lett a segítségre szoruló gyerekek gyámja is.

„Ha nehezen is, de viselik a fájdalmat. A testvérem elvált és egyedül nevelte a tíz és tizenhét év közötti gyerekeket. Az anyukájukra nem igazán támaszkodhatnak, ezért a legidősebb fia, Gábor gondoskodik most róluk. Mindig mondja, hogy mire van szükségük, mi pedig igyekszünk nekik segíteni. Mindenki összefogott, hogy átvészeljék ezt a borzalmas időszakot” – mondta a 24.hu-nak a meggyilkolt apuka testvére.

A letartóztatásban lévő V. Csaba beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során, de a tűz okáról nem beszélt.

<

Kiemelt kép: V. Csaba elfogása – Forrás: police.hu

<

<
<