3 ember munkás halt meg tavaly nyáron, miután egy pincefelújítás miatt beomlott az építmény. A férfiak a föld alatt rekedtek. Holttestüket csak másnap tudták felszínre hozni. Az ügyészség most fogházat kér az áldozatok munkaadójára.

Pincefelújítást vállalt

A miskolci vállalkozó 2022 júniusában kötött szerződést megbízójával egy miskolci ház alatt lévő pince kibővítésére és felújítására. A kivitelezési munkálatok elvégzésére szóbeli megállapodást kötött három dolgozóval, azonban számukra nem biztosított megfelelő egyéni védőeszközöket, nem tartott munkavédelmi oktatást, a pincerészt pedig nem látta el megfelelő dúcolásokkal vagy megtámasztásokkal.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Beomlott a pincefödém

A férfi 2022. augusztus 31-én azt a feladatot adta a munkásoknak, hogy kéziszerszámokkal és bontókalapáccsal végezzék el a pinceág formai kialakítását. A munkavégzés során azonban a pincefödém beomlott, és a boltozatból leszakadó kőzetdarab maga alá temette az ott dolgozó három férfit. Mindhárman a helyszínen életüket vesztették.

 

Mindhárman szörnyethaltak

A sajnálatos esetről a Kékvillogo.hu is beszámolt. Akkor azt írtunk, hogy a földomlás után egyik dolgozó sem adott életjelet magáról. Később kiderült, egyikük sem élte túl a balesetet.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bányamérnökök mentettek

A holttesteket csak másnap hozták felszínre. A mentésben bányamérnökök is részt vettek, mivel több tonna föld omlott rá a munkásokra, és félő volt, hogy további földomlások is várhatóak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Családjukat akarták segíteni

Három fiatal családapa volt az áldozat, a felsőzsolcai, miskolci és tiszalúci férfiak pedig mind több gyermeket hagytak félárván. „Mindegyik édesapa volt, azért dolgoztak, hogy a családjuknak a nehéz időkben is mindent megadhassanak” – mondta akkor az egyik ismerősük.

Hat félárva kicsi maradt utánuk

A rokonok a tragédia után a vállalkozót hibáztatták. „Még hogy nem bűnös, neki kellett volna lent lennie, nem Józsiéknak. Hét félárva kicsi maradt utánuk és két gyászoló feleség. Nem mentegetőznie kéne, egy ilyen embernek inkább örökre a börtönben lenne a helye!” – mondta egy rokon.

Szívszorító gondolatok

Józsefnek és feleségének nem sokkal a tragédia után lett volna a 14. házassági évfordulója. A gyászoló özvegy a tragédia után nemsokkal szívszorító szavakkal üzent elhunyt férjének. „Ma lenne a 15-ik házassági évfordulónk. Sajnos, te már az angyalok közt vigyázol ránk. Nagyon hiányzol, szerelmem, soha nem feledünk, mindig a szívemben leszel, örökre szeretni foglak. Nyugodj békében” – írta közösségi oldalán H. Beáta. 

„Örökös börtönt neki!”

A harmadik áldozat, Dávid. Felesége, R. Diána is életfogytig cellában szeretné látni a felelőst. „Az isten adja, hogy ne nyolc évet kapj három életért, hanem örökös börtönt. Neked kellett volna meghalnod, nem nekik” – írta az özvegy. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem vizsgálták át a pincét

A főügyészség szerdai közleménye szerint vállalkozó a kivitelezés megkezdése előtt nem győződött meg az építmény állékonyságának megfelelőségéről, arról, hogy előzetesen készült-e geológia, hidrológiai és talajmechanikai vizsgálat, nem készített kivitelezési, egészségvédelmi és biztonsági tervet, valamint nem gondoskodott a leeső tárgyak elleni védelemről sem.

Fogházat kérnek a vállalkozóra

„A vádlott mulasztásai közvetlen ok-okozati összefüggésben álltak a három sértett halálát okozó balesettel” – írta a főügyészség, amely vádemelésében fogházbüntetést, pénzbüntetést és foglalkozástól eltiltást indítványozott a büntetlen előéletű férfival szemben.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: katasztrófavedelem.hu