Egy kétszáz négyzetméteres családi ház fürdőszobájában keletkezett tűz kedden délután Mátészalkán, a Budai Nagy Antal utcában, a fürdőszobában kerékpár-akkumulátor és ruhaneműk égtek. Az ingatlanban a tűz keletkezésekor egy idős férfi tartózkodott, hozzátartozója hívta a tűzoltókat. Az egység kiérkezésekor már nem volt tűz, a tűzzel érintett helyiségben megtalálták az ott lakó embert, ám az életén már nem lehetett segíteni.

Felrobbant az akkumulátor 

A férfi élete végéig rendkívül aktív életet élt, és a tragédiát valószínűleg az elektromos kerékpárjának akkumulátora okozta. Feltételezhetően a kezében lévő akkumulátor cellája zárlatos lett, majd felrobbant. A szon.hu azt írja, a férfi az akksit a fürdőszobába vitte – vélhetően azért, hogy elhárítsa a közvetlen veszélyt a ház többi részéről –, ahol végül a hirtelen keletkező, maró füst miatt életét vesztette. 

A férfi beteg fia is otthon volt 

Nem kizárt az sem, hogy a hős édesapa a tetteivel az alsósoron tartózkodó, beteg fiát próbálta óvni és megvédeni a mérgező gázoktól. A helyiek teljesen összetörtek a hír hallatán. Az elhunyt 74 éves férfit a környezetében élők egy rendkívül szorgos, rendes embernek ismerték, akit mindenki tisztelt. A környéken lakók közül mindenki mélyen megdöbbent a hirtelen és szörnyű tragédián, senki sem akarja elhinni az elviselhetetlen veszteséget.

Robbanás Nyíregyházán 

Hatalmas durranás rázta meg vasárnap reggel Nyíregyháza kertvárosi részét, majd sűrű füst kezdett gomolyogni az egyik családi ház felől. Aki kinézett az ablakon vagy kiszaladt az utcára, már csak azt látta, hogy a garázs és a ház környékét elnyelik a lángok. Az egyik szomszéd elmondása szerint először csak egy hatalmas durranást hallottak a kora délelőtti órákban. „Én azt hittem, hogy egy vadászgép repült el” – idézte fel a megdöbbentő pillanatokat a helyi lakos, aki éppen barátjával volt kint a boltban, amikor észrevették a nagy bajt. Amikor sietve kinéztek, már látták, hogy a közelben lángol egy lakóház.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

100 milliós kár

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei katasztrófavédelem 09:16-kor kapta az első riasztást a tűzesethez. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók a műveleti szolgálat irányítása mellett vonultak a helyszínre, ahol a garázs és a tető már teljes terjedelmében égett. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a tűzoltóknak 09:45-re, összesen öt vízsugár segítségével sikerült elfojtaniuk a lángokat. Az egységek jelenleg is az utómunkálatokat végzik a helyszínen, a keletkezett anyagi kár pedig a becslések szerint megközelítheti a 100 millió forintot is.

Kiemelt kép: illusztráció