Tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki 2021 december végén egy nadrágszíjjal fojtogatta, majd Dunába dobta ájult kollégáját. A 33 éves férfi halálát végül fulladás okozta. A gyilkos bocsánatot kért az áldozat családjától.

Meggyilkolták az eltűnt férfit

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, brutális gyilkosság áldozata lett egy 33 éves férfi 2021 decemberében. A férfi már napok óta nem adott magáról életjelet, ekkor az édesapja bejelentést tett a rendőrségen, hogy a fia eltűnt. Nem sokkal később megtalálták a holttestét a Duna parton és kiderült: gyilkosság áldozata lett. Nem sokkal később az elkövető is horogra akadt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Jó kapcsolatba kerültek

Az érdi férfi egy hónappal a gyilkosság előtt ismerkedett meg a későbbi áldozatával, akivel egy munkahelyen dolgozott. A két férfi között jó munkakapcsolat alakult ki, és munkahelyen kívül is rendszeresen találkoztak. A vádlott kihasználta a munkatársát, többször kért tőle kölcsön, és arról is tudott, hogy a férfi pénzt örökölt, illetve éppen költözést tervez.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elhatározta, hogy megöli a kollégáját

P. Attila még karácsony előtt megbeszélte a kollégájával, hogy az ünnepet követően is találkoznak. A nyomozás során kiderült, hogy már a találkozó előtt elhatározta, hogy a pénzének és egyéb értékeinek megszerzése érdekében megöli a munkatársát.

A Duna partjára csalta

A férfit szállásszerzés ürügyén a 22. kerületbe, egy Duna-parthoz közeli, elhagyatott helyre csalta, miután ő egy újbudai bankfióknál 140 ezer forintot vett fel az ATM automatából. A kivilágítatlan területen P. Attila rátámadt 33 éves kollégájára és a nadrágszíját a nyaka köré tekerve addig szorította, amíg az az eszméletét nem vesztette. Ezután elvette tőle a telefonját, laptopját és a nála lévő több mint 140 ezer forintot, majd az eszméletlen férfit a Duna-partra húzta és a folyóba tette. Az áldozat halála fulladás miatt következett be.

Elismerte bűnösségét

P. Attila beismerte a bűnösségét az elfogása után, a tettét pedig hirtelen felindulással és az áldozat állítólagos közeledésével indokolta. „Bocsánatot kérek a sértett szüleitől és a rokonaitól. Ezt az egészet nem pénz és értékek miatt tettem, hanem hirtelen felindulásból, amiért megtette velem ezt a tapogatást, amit nem tudtam elfogadni. Részeg voltam, több napja drogot fogyasztottam, nem voltam a saját tudatállapotomban. Ha józan lettem volna, ezt nem tettem volna meg” – mondta. P. Attila.

Feltételesen sem szabadulhat

A bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte nem jogerősen férfit azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra, írta meg a Blikk.

2006-ban is gyilkolt

P. Attila már korábban is ölt: egy idős embert fosztott ki és vert agyon, több társával karöltve még 2006-ban. Az eset a Veszprém megyei Káptalanfán történt. P. Attila a korábbi eset idején még csak 17 éves volt. A történet szerint a férfi még gyerekkorában egy barátjával együtt bemásztak az idős férfi, Sz. Imre éléskamrájába, ahonnan ennivalót loptak. 

Visszamentek

P. Attila ezek után a zirci gyermekotthonba került, ahol három barátjával elhatározta, visszamennek az idős férfi házába, mert úgy tudják, sok pénze van. P. Attila bemászott az udvarba, ahol azonban észrevette őt a házigazda, Imre bácsi. Az idős bácsi ekkor magához vett egy zseblámpát, hogy körül tudjon nézni, ám ekkor az egyik kamasz homlokon ütötte, majd pedig egy karóval kétszer nyakon vágta.

Ütötték-rúgták

A másik társuk sem volt kíméletes, ő egy husánggal ütötte fejbe az idős ember, majd arcon rúgta, végül pedig P. Attila sem kegyelmezett, ő is belerúgott a férfiba, majd pedig a jobb lábával az idős férfi torkára is rárúgott. A három fiatal ezt követően kesztyűt húzott, átkutatták a lakást, ám végül csupán hatezer forintot találtak a férfinél. A holttestet bevitték a házba, ahol kinyitották a gázcsapot, abban a reményben, hogy majd berobban és leég a ház, azonban tervük dugába dőlt, pár nap múlva pedig már kattant is a bilincs a kezükön. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: police.hu