Gyermekbántalmazással kapcsolatos vádak merültek fel a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskolában egy hitoktató pappal szemben . Az ügyben belső egyházi vizsgálat is indult. A vizsgálat idejére a római katolikus papot a főegyházmegye közlése szerint eltiltották minden, hitoktatással összefüggő tevékenységtől.

Fogdosta a diákokat 

 Több felső tagozatos diák azt állította, hogy a pap hittanórán „fogdosta” őket, dolgozatíráskor „puskát keresve” belenyúlt a zsebükbe, illetve egyes állítások szerint ugyanezzel az indokkal le kellett tolniuk a nadrágjukat. Az egyelőre nem bizonyított vádakat egy névtelen levélíró fogalmazta meg, aki szerint több szülő megerősítette a történetet – derült ki a KecsUP című helyi lap cikkéből A lap egy szintén névteleséget kérő édesanyára és két, egymástól független forrásra hivatkozott, akik szintén hallottak az esetekről.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Eltiltották a hitoktatástól

“A hozzánk eljutott információk után azonnal belső egyházi vizsgálat indult, amely idejére a nevezett klerikus eltiltásra került minden hitoktatással összefüggő tevékenységtől. A Főegyházmegye, hasonlóan eddigi gyakorlatához, a jelen ügyben is együttműködik a világi hatóságokkal az eset pontos kivizsgálása érdekében – felelt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a lap megkeresésére.

Megszólalt a tankerület

Pálfi Tamás a kecskeméti tankerületi igazgató azt írta, hogy az iskola minden érintett felet meghallgatott, és az esetet kivizsgálta a megfelelő eljárás keretében. A tankerület közlése szerint a vizsgálat alapján megtették a szükséges intézkedéseket, amit minden érintett fél elfogadott. A lapnak azt írták, hogy „a kérdésben szereplő bántalmazás nem merült fel”.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nyomoz a rendőrség 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság felvette a kapcsolatot a tankerülettel, majd a tőlük beszerzett elsődleges információk alapján a történtek tisztázása érdekében nyomozást rendelt el.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció