Eszméletlen állapotban találtak egy nőt a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat munkatársai Budapesten, a 3-as metró Kőér utcai kocsiszínjében álló szerelvényen. Az egyenruhások nem voltak könnyű helyzetben, ugyanis a nőt a két kutyája védelmezte. Mint kiderült, sok volt a rovásukon, ugyanis Budapest 23 kerületéből 9 kerületben van már ügy a két állat által okozott sérülések miatt.

Kutyaszorítóban

A BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság 10. kerületi járőrei kértek segítséget, hogy a 3-as metró Kőér utcai kocsiszínben lévő szerelvényén van egy eszméletlen nő, akit két kutyája védelmez. A nőt sem a metró vezetője, sem a rendőrök nem tudták felkelteni, így a mentőket értesítették, akik viszont nem tudták volna ellátni az eszméletlen nőt, amíg a kutyák mellette vannak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Felébredt az álmából

„A helyszínre érve azt tapasztaltuk, hogy a hölgy a „Csipkerózsika-álmából” felébredt és még félig bódult állapotban is mindenkire ráuszította a két kutyát.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kórházba szállították

Az állatokat a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat munkatársai, a nőt pedig a rendőrök fogták le. Az állatok gazdáját a mentősök szállították el a zsaruk kíséretével.

Már keresték az állatokat

A chipek azonosításnál kiderült, hogy ezt a két kutyát keresik, mert több esetben uszította emberekre a tulajdonosa, aminek következtében több ember és állat is megsérült. A kőbányai egyenruhások így jelezték a Tizenegy Állatvédő Egyesület – Újbuda Állatmentés felé, hogy az általuk többször is keresett kutyák megvannak.

Kilenc kerületben volt már ügyük

Budapest 23 kerületéből 9 kerületben van már ügy a két kutya által okozott sérülések miatt. Erről nem a kutyák, hanem a tulajdonosaik tehetnek. Jelenleg az állatok megfigyelés alatt vannak és hatósági döntésre várnak.

Bántották a kutyáját

A BudaPestkörnyéke.hu írta meg, hogy sokkoló hírt osztott meg egy kutya tulajdonos a közösségi oldalon. A bejegyzésből, ami mellé egy videót is posztolt kiderült, hogy a kutyáját éles eszközzel bántalmazták Pesterzsébeten. A gazda azt írja, az állat a kerítésen belül tartózkodott, amikor négyszer is lesújtottak rá egy éles tárggyal. 

Máshol is próbálkozott

Nem sokkal később biztató hírek érkeztek: a feltételezett elkövetőt azonosították és hamar kiderült, hogy a közelben lakott. A nyomozás adatai szerint a férfi ugyanazon az estén egy másik kerítésen keresztül is megpróbált megszúrni egy kutyát, de azt nem találta el késével.

Őrizetbe vették

Az 58 éves férfit augusztus 10-én fogták el a pesterzsébeti rendőrök, gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

Nem tudta megmagyarázni

Cs. József beismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondása szerint megbánta, de különösebb magyarázattal nem tudott szolgálni tettére. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a nő és a kutyák. Fotó: Facebook/ Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat