Vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a hetvenes férfival szemben, aki nehéz sorsú gyermekeket bántalmazott sz.xuálisan. A férfinak nemi erőszak, emberkereskedelem, kényszermunka, gyermekprostitúció kihasználásának kísérlete, valamint gyermekpornográfia miatt kell felelnie. Az őt segítő nőnek emberkereskedelem és kényszermunka miatt kell felelnie.
A fiatal lányokhoz vonzódott
A 33 éves nő 2023 nyarán ismerte meg a férfit, aki sz.xuális szolgáltatásért cserébe szállást, illetve pénzt adott neki. A nő hamar felismerte, hogy a férfi a fiatal lányokhoz vonzódik, ezért elhatározta, hogy ellátásért és pénzért lakásotthonból, illetve nevelőszülőktől szökésben lévő kiskorúakat bír rá a férfival való sz.xuális cselekményekre, és ebből ő maga bevételre tesz szert. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Energiaitalt és édességet adott a lányoknak
A nő 2024-ben ismerte meg a hátrányos helyzetű, 13–17 éves sértetteket, akik a lakásában találkoztak az oda rendszeresen feljáró, akkor 70 éves férfival. A férfi energiaitalokat, édességet vitt magával, hogy így kerüljön közelebb a kiskorú és kiszolgáltatott helyzetben lévő lányokhoz. Voltak, akiket a terheltek nem tudtak rávenni a sz.xuális cselekményekre, míg a férfi az egyik gyermeket, akiről előzőleg pornográf jellegű fotókat készített, sz.xuálisan bántalmazta.
Fegyházat kértek mindkettőjükre
A férfira 13 év fegyházbüntetést, míg a nőre 10 év fegyházbüntetést kért az ügyészség azzal, hogy férfit feltételesen se bocsássák szabadságra és tiltsák el őt minden olyan tevékenységtől, amely révén kiskorúakkal kerülhetne kapcsolatba.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egy másik ügyben is eljárás indult ellenük
A 33 éves nőnek sikkasztás, a férfinak pedig hamis tanúzásra felhívás miatt is felelnie kell, miután a nő az egyik sértett nála elhelyezett értékeit eltulajdonította, míg a férfi az ügy egyik tanúját arra akarta rábeszélni, hogy valótlan vallomást tegyen. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

