Tizenhét év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a 23 éves férfit, aki tavaly novemberben kivégezte volt barátnőjét Szolnokon. A bíróság előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és háromrendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek az elkövetőt.
Megölte barátnőjét
A 2025. november 12-én a szolnoki albérletében végzett a volt élettársával, viszont tettét már korábban eltervezte. Azért ölt, mert nem tudta feldolgozni, hogy volt párja elhagyta. Cselekedetében azonban az is közrejátszott, hogy a nő azzal fenyegette, hogy feljelenti a rendőrségen, mert rájött, hogy a férfi a tudta és beleegyezése nélkül, az ő bankkártyaadatainak felhasználásával, csaknem 120 ezer forintért vásárolt videojátékos figurákat és pólókat az interneten. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.
Egy idősebb férfival élt együtt
Az áldozat egy húsz év körüli nő, aki albérlőként élt az épületben, a szomszédok szerint egy idősebb férfival költözött a házba. “Éjszaka egy óra után dörömböltek az ajtón a rendőrök. Arra ébredtem fel, hogy itt vannak. Azt se tudtam, hol vagyok – mondta a tragédia után a Szoljon.hu-nak egy, a lépcsőházban lakó, névtelenséget kérő asszony.
Az erkélyen rejtegette a holttestet
A nő vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen meghalt. A férfi a nő holttestét az erkélyen rejtette el, a vért feltakarította, az ehhez használt eszközöket kidobta, ezt követően pedig volt élettársa telefonjáról, annak nevében üzeneteket küldött, így igyekezve alibit biztosítani magának. Az elkövetés során használt egyik kést egy erdőnél lévő csatornába dobta.
A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!
Beismerte tettét
Az ügyben 2026. július 10-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A férfi az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság pedig ítéletet hirdetett. Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a vádlott védője azonban fellebbezést nyújtott be, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
Elvágta a torkát
A megyei főügyészség korábbi közleménye szerint a férfi volt élettársa tavaly novemberben azért ment a szolnoki lakásba, hogy számon kérje a férfin, hogy az ő bankkártyáját használta. Veszekedtek, majd, amikor a sértett indulni készült, a férfi befogta a nő száját és egy konyhakéssel többször megvágta a nyakát, majd egy másik késsel a még ellenálló sértettet több alkalommal fej-nyaktájékon megszúrta. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció

