A bűnbanda elrabolta az idős, amputált lábú férfit a kórházból, majd nem gondozták. A férfi holttestét a közeli erdőben rejtették el.

Három férfi, korábban közös albérletben lakott a cselekmény idején közel 70 éves, mindkét lábának amputálása után tolószékbe kényszerült férfival. A bankkártyáját a vádlottak használták, igaz, abból akkor még áldozatuk eltartásáról is gondoskodtak.

Az idős ember lehetőségeihez mérten többször is megpróbált kiszabadulni, azonban a banda tagjai mindig el tudták érni, hogy a sértettet végül visszavigyék éppen aktuális közös albérletükbe, de egyre kevésbé viselték gondját.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Végül a banda már teljesen elhanyagolta a beteg ember addig is minimális gondozását, aki ennek következtében ismét kórházba került. Itt sikerült javítani az állapotán, az idős ember még bankkártyáját is letiltotta a kórházból – írja a BudaPestkörnyeke.hu

A társaság két tagja, az idős ember rokonának adta ki magát, meglátogatták a kórházban a férfit.  Majd azzal az indokkal, hogy kiviszik cigarettázni, kitolták, először Budapest belvárosában lévő bankfiókhoz szállították, ahol 100.000 forintot felvetettek vele a számlájáról, majd új, vidéki albérletükbe vitték.

Az albérletben azután már egyáltalán nem gondoskodtak a betegről, s mivel állapota rosszabbodása ellenére sem hívtak hozzá orvost, az idős férfi emiatt meghalt.

A halála után a banda a halott férfit egyszerűen kitolták a tolószékében az albérletük közelében lévő erdőbe, majd otthagyták. 

Az ügyben nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pest Megyei Főügyészség az elkövetők ellen.

Kiemelt kép: illusztráció