Előkerült Amerikából Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szerda délelőtt a Fidesz Lendvay utcai központja előtt tartott sajtótájékoztatót. „Nem működik bent semmi” – mondta Orbán, miután az ügyészség korrupciógyanú miatt lefoglalalta a párt számítógépes rendszerét, így megszűnt az internetkapcsolat a párt központjában. A volt kormányfő kijelentette: a Tisza-kormány által elfogadott Alaptörvény 17. módosításával önkényuralmi rendszer jött létre, és meghirdette a Fidesz nemzeti ellenállását. Szerinte minden rendben volt a Nemzeti Kulturális alap milliárdos pénzszórásával és teljesen normális, hogy Fásy Zsülike cége százmilliót kapott, vagy éppen az, hogy Mága Zoltán fotósa 500 millióhoz jutott.
Orbán szerint ez példátlan
A Fidesz Lendvay utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatót Orbán Viktor, mert ahogy fogalmazott lakapcsolták bent az internetet. Szerinte az példátlan, hogy egy párttal ilyet tegyenek. A volt miniszterelnök illegitimnek nevezte a jelenlegi politikai berendezkedést, miközben az ügyészség az NKA-ban kirobbant korrupciós botrány miatt lefoglalta a Fidesz teljes szerverparkját és adatbázisait.
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Örülünk, hogy te is itt vagy. A legújabb híreinket ide kattintva éred el.
Kádár-rendszeri idők
Orbán Viktor hosszan taglalta, hogy meglátása szerint az Alaptörvény 17. módosításának elfogadásával a demokrácia megszűnt Magyarországon. A volt kormányfő a jelenlegi viszonyokat a Kádár-rendszer utolsó éveihez hasonlította, és kijelentette, hogy a jelenlegi államfői és alkotmánybírói kinevezések illegitimek. Értékelése szerint a Fidesz-KDNP ellenzéki képviselőinek mandátumkorlátozásával a politikai közösségük jelentős részét kizárták a közéletből.
Nemzeti ellenállás
A volt miniszterelnök bejelentette: a Fidesz elfogadott egy úgynevezett Ellenállási nyilatkozatot, amelynek célja a demokrácia helyreállítása. Orbán hangsúlyozta, hogy a szerveződő ellenállás nem ideológiai, hanem nemzeti alapon nyugszik majd, és a parlamenten belül, valamint azon kívül is minden békés eszközt igénybe vesznek a hatalmi önkénnyel szemben. Hozzátette, a terveiről bővebben a közelgő Tusnádfürdői Szabadegyetemen fog beszélni.
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Új fideszes frakcióvezető
A sajtótájékoztatón bemutatkozott Bóka János, aki a múlt héten lemondott Gulyás Gergely helyét veszi át a Fidesz parlamenti frakciójának élén. Gulyás a képviselőkre vonatkozó 12 éves mandátumkorlátozás miatt távozott a posztról. Bóka kijelentette: saját maga jelentkezett a feladatra, és az a célja, hogy erőt, hitet és küldetéstudatot adjon a politikai közösségüknek a demokrácia helyreállításáért vívott küzdelemben.
Foci-VB és amerikai út
Az újságírók azt is megkérdezték a volt miniszterelnöktől, hogy milyen forrásból utazott a foci-vb-re. Orbán tömören úgy reagált: magánúton és magánpénzből tartózkodott a helyszínen. Arra a felvetésre pedig, hogy kapott-e kritikát amiatt, mert Amerikában tartózkodott az Alaptörvény módosításának szavazásakor, azt felelte: „ha itthon lett volna, akkor sem tudott volna többet tenni”.
Szolgálatba helyezett Szijjártó
Arra a kérdésre, hogy támogatja-e Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter további politikai szerepvállalását, Orbán Viktor határozott igennel felelt. A volt kormányfő rejtélyesen megjegyezte: Szijjártóra még rendkívül fontos feladatok várnak a nemzeti ellenállásban, „nem holnap, hanem holnapután”.
Kiszállt az ügyészség
Az utcán tartott sajtótájékoztató előzménye, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség és a rendőrség nyomozói kiszálltak a Fidesz szervereit és kommunikációs központját biztosító helyszínre. A hatóságok az MTI-nek adott tájékoztatás szerint a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) elkövetett hűtlen kezelés és más súlyos bűncselekmények gyanúja miatt foglalták le a párt teljes digitális infrastruktúráját.
Elvitték a teljes adatbázist
Orbán Viktor a sajtótájékoztatón felháborodottan számolt be a nyomozati cselekményekről: „Tegnap olyasmi történt, ami sehol nem fordult elő: az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását, a tagdíjbefizetést, a levelezésünket” – mondta. A volt miniszterelnök az egész NKA-vizsgálatot koncepciós eljárásnak minősítette.
Mága Zoltán és az NKA-pénzek
A háttérben húzódó NKA-botrány lényege, hogy a hatóságok gyanúja szerint a minisztériumból korábban felülről utasították a Kulturális Alapot arra, hogy százmilliós nagyságrendű támogatásokat utaljanak ki kampánycélokra. Az eljárás kiterjed arra az ügyre is, amelyben Mága Zoltán hegedűművész 500 millió forintos támogatást kért a tárcától a Fidesz melletti nyílt kampányolásért cserébe, amit az NKA teljesített. Fásy Zsülike cége a választások előtt 100 milliót kapott. Orbán szerint ők az NKA-val csak szét akarták teríteni a kultúrára fordítható pénzt az országban.
Magyar Péter reagálása
A Fidesz-székház szervereinek lefoglalására és az ügyészségi akcióra reagált Magyar Péter miniszterelnök is. A kormányfő a közösségi oldalán azt írta: „A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót.” A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Örülünk, hogy te is itt vagy. A legújabb híreinket ide kattintva éred el.
Itt van Orbán sajtótájékoztatója
Kiemelt kép: Orbán Viktor, Mága Zoltán, Fásy Ádám és Fásy Zsüliett – A fotó illusztráció, Adobe AI mesterséges intelligencia felhasználásával készült.

