Rátámadt egy házaspárra, elvitte a kocsijukat, majd megvert egy sofőrt, és az ő teherautóját is elvitte egy almáskamarási férfi Békés megyében. Mindkét járművet összetörte, majd egy harmadikkal menekült, de a rendőrök elfogták.
Ismerőseinél jelent meg az éjszaka közepén
Ámokfutást rendezett egy férfi 2021. december 10-én Békés megyében. Hajnali háromnegyed 3 körül Almáskamaráson megjelent ismerőseinél, majd azt kérte a házaspártól, hogy vigyék el őt autóval valahová. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Bántalmazta őket
A pár nem akart eleget tenni a kérésének, mire az erőszakos férfi mindkettőjüket bántalmazta. A megfélemlített nő és férfi ekkor megmondták neki, hogy hol a kocsijuk indítókulcsa, a férfi pedig elhajtott az autóval.
Elvitte a kocsijukat, majd balesetet okozott, ezután egy újabb kocsit vitt el, amivel árokba borult
Nagykamaráson nekiütközött egy biciklitárolónak és egy álló kenyérszállító teherautónak. Ezután rátámadt a kenyérszállító sofőrjére, őt is megverte, majd a kenyereskocsival elhajtott, és Kétegyháza határában árokba borult vele, írja a police.hu.
Az első összetört autó:

Újabb járművet kötött el
A baleset után bement egy tanyába, de amikor az ott lakók mentőt és rendőrt akartak hívni, továbbment és Kétegyházán beült egy utcán álló kisteherautóba, amiben benne volt a kulcs.
A második összetört autó:

Keresték a rendőrök
Az Almáskamaráson, majd Nagykamaráson és Kétegyházán történtekről a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja folyamatosan gyűjtötte, osztotta meg az információkat a megye valamennyi rendőrkapitányságának és határrendészeti kirendeltségének rendőreivel.
Végül elfogták
Miután kiderült, hogy a férfi édesanyja Körösszegapátin lakik, az együttműködést Hajdú-Bihar megyére is kiterjesztették. Ennek meg is lett az eredménye, az ottani körzeti megbízott 5 óra körül feltartóztatta az édesanyjához érkező férfit, majd a Biharugra Határrendészeti Kirendeltség határrendészei előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra. A 21 éves férfit a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és testi sértés bűncselekmények miatt őrizetbe vette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: A felborult kenyészállító – Forrás: police.hu