A kőbányai rendőrök állampolgári bejelentést követően fogták el azt a 28 éves nőt, aki, miután megütött egy ellenőrt, még a busz oldalát is megrugdosta.

A járőrök állampolgári bejelentés után, augusztus 13-án 10 óra 55 perckor 8. kerületi lakásán fogták el N. Ritát, akit a rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt keresett.

A 28 éves nő július 7-én 13 óra 55 perc körüli időben a 99-es buszon utazott, amikor a Budapesti Közlekedési Központ ellenőrei kérték a jegyét vagy a bérletét.

A nő mellkason ütötte az egyik ellenőrt, majd leugrott a buszról és még a jármű oldalát is megrugdosta, majd elszaladt.

N. Ritát a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a cselekmény elkövetését elismerte. A nő az eljárás során szabadlábon védekezik.

Ez is érdekelhet: Bekeményít a BKK – a cég szigorúan ellenőrzi járművein a maszk viselését és helyes használatát

Ide kapcsolódik: „Ekkor már érzékeltem, hogy zavart” – rosszul lett a buszsofőr, egy szolgálaton kívüli rendőr mentette meg az utasok életét

Kiemelt kép: BKK-busz Budapesten