Élettársának közvetített szexpartnereket egy sarkadi férfi, akinek a gyanú szerint az édesanyja is segített.

A 20 éves férfit július 8-án fogták el a rendőrök lakásában. A nyomozás során kiderült, hogy 22 éves barátnőjének az interneten feladott hirdetések segítségével szerzett szexpartnereket.

A hívásokat a nő fogadta, de az üzenetet küldőknek a férfi válaszolt, aki a nő nevében egyeztette a találkozók időpontját, helyszíneit. Gyulán, apartmanházakban bérelt szobákat, majd miután az élettársa pénzért szexuális szolgáltatást nyújtott a hozzá érkezőknek, az ebből származó bevételt elvette. Gyakorlatilag ebből élt.

A fiatalember a gyanú szerint az édesanyja segítségével szervezte a prostitúciós tevékenységet. A Gyulai Rendőrkapitányság kerítés, valamint kitartottság miatt vette őrizetbe.

Az anyját bűnsegédként elkövetett kerítéssel gyanúsítják. A rendőrök emellett vizsgálják az apartmanházak üzemeltetőjének büntetőjogi felelősségét is: az egyik szállásadót prostitúció elősegítése miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Kiemelt kép: a férfi elfogása – Forrás: police.hu