A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint súlyosabb büntetés kiszabása szükséges azzal a férfival szemben, késsel fenyegetőzve próbálta meg kikényszeríteni a rendőri fegyverhasználatot.

Nagy mennyiségű nyugatót vett be

A 30 éves, büntetett előéletű férfi 2020. augusztusában nagyobb mennyiségű nyugtatót vett be, amelytől bódult állapotba került, majd közölte az élettársával, hogy nyomban öngyilkos lesz. Szándékának komolyságát bizonyítva egy késsel bal csuklóját és alkarját egyaránt megsértette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

FRISS!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hívta a 112-t

Mivel a fiatalasszony hasztalan kísérelte meg lebeszélni, a 112-es hívószámon kért segítséget. A férfi ekkor elhatározta, hogy – vallási okok miatt – nem önkezével vet véget életének, hanem a rendőrökkel lelöveti magát. Ezt úgy akarta elérni, hogy az élettársa nyakához kést tart, így késztetve a rendőröket lőfegyverük használatára.

Megragadta az élettársa haját

Amikor a rendőrök kiérkeztek, a férfi megragadta élettársa haját, az úttest közepére rángatta és térdre kényszerítette. Egy nagy pengéjű konyhakést az asszony torkának szegezett, miközben kiabálva, többször is felszólította a rendőröket: -„Lőjetek le, különben megölöm!” A férfi ismételt felszólításra sem hagyott fel az erőszakkal, az egyik rendőr a háta mögé került, és vállon rúgta. Az elkövető a földre zuhant, mire élettársa a szorításából kiszabadulva elszaladt. A rendőrök a továbbra is ellenálló férfit megbilincselték.

Ennyit kapott

A Miskolci Törvényszék állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény megvalósításával elkövetett terrorcselekmény bűntette miatt a vádlottat 5 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Súlyosbítást kérnek

A megyei főügyészség a büntetés jelentős súlyosítását indítványozta. A vádlott védőjével együtt elsősorban teljes körű felmentés, téves ténymegállapítás és téves minősítés miatt, másodsorban a büntetés enyhítése miatt jelentett be fellebbezést.

Ez is érdekelhet:

Minimum 10 év

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a Büntető Törvénykönyv alapján minimum 10 évi fegyházbüntetéssel, de akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekmény elkövetőjének büntetése rendkívül enyhe. A vádlott többszörösen büntetett előélete, az elkövetett cselekmény jellege és módja miatt tettarányos, súlyosabb büntetés kiszabásának van helye.

A Debreceni Ítélőtábla határoz majd

Az ügyészségi és védelmi fellebbezések alapján a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla határoz, számolt be róla közleményében az ügyészség.

Ha segítség kell!

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels