Vasárnap reggel Budapest 3. kerületében, a Slachta Margit rakpartnál egy személygépkocsi a Dunába hajtott, majd félig elmerült a folyóban. A járműben tartózkodó két utas saját erejéből el tudta hagyni az autót. 

Csörtővel vonatták ki 

A Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók csörlővel vontatták ki az autót, amelynek teljes kiemeléshez daru érkezett.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Sióba borult az autó 

Vasárnap reggel a tetejével borult a Sióba egy autó Sárszentlőrinc és Nagydorog határában. A tűzoltók egy embert emeltek ki a kocsiból, amely a parttól mintegy tizenöt méterre volt. A paksi hivatásos és a nagydorogi önkéntes tűzoltók a helyszínen átvizsgálták a járművet. Az esethez a mentők is kiérkeztek, valamint Mohácsról is elindult egy hivatásos tűzoltóegység.

Dunába hajtott Szentendrénél 

Egy évvel ezelőtt belehajtott a Dunába egy személyautó a 11-es főút belterületi szakaszán, Szentendrén, a Sövény utca közelében – számolt be a történtekről a Katasztrófavédelem. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat búvárai egy embert kiszabadítottak a járműből és felhozták a felszínre, majd átadták a mentőszolgálatnak. A járműben egy idős férfi halt meg. 


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Dunában hajtott a nő 

2023 januárjában, a horányi révnél hajtott a Dunába az autójával egy gödi nő. A kocsit kedd délután búvárok és tűzoltók emelték ki a partra. Egy helyi újságíró szerint a nő öngyilkossági szándékkal hajthatott gépjárművével a Dunába a dunakeszi kompátkelőnél. 

Kimászott az autóból

A tűzoltóság búvárai segítségével, csak másnap hozták felszínre a gépjárművet. Az 50 éves, Gödről származó hölgy kimászott az autóból, mielőtt az a víz mélyére merült volna.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a dunakeszi balesetről készült felvétel