Először úgy tűnt, balesteről van szó, ám a nyomok árulkodóak voltak. Az egyenruhások gyorsan felderítették az esetet, s már a gyanúsított is rács mögött van.

Furcsa seb a háton

December 21-én késő este egy kórházból érkezett a bejelentés, miszerint a mentőszolgálat munkatársai beszállítottak egy férfit, aki azt állította, elesett. A kezelőorvos azonban gyorsan megállapította, hogy a férfi hazudik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Gyors elfogás

Ugyanis egy két olyan jellegzetes sebet fedezett fel a hátán, amelyek egy veszélyes tárgytól számaznak. A rendőrök forró nyomon indultak el a beszerzett adatok és bizonyítékok alapján néhány órán belül elfogták a feltételezett támadót.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hamar kiderült, mi történt

A nyomok egy 29 éves csákvári férfihoz vezettek, akit őrizetbe vettek, s életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak. Nem kellett ahhoz sem túl sok, hogy a zsaruk rekonstruálni tudják a történteket.

Verekedtek, majd villant a penge

A feltételezett elkövető Csákváron tartott céges rendezvényen előzetes szóváltást és dulakodást követően az éles tárggyal többször sebet ejtett 48 éves kollégája hátán, akinek egy bordája eltörött és a tüdeje megsérült. Hozzá a jelenlévők mentőt hívtak, s azonnal kórházba szállították.

Nyolc évet is kaphat

A támadó a bűncselekmény helyszínéről elmenekült, a nyomozók azonban barátjának ingatlanánál elfogták. A Fejér megyei rendőrök most kezdeményezni fogják, hogy a bíróság rendelje el letartóztatását – közölte oldalán a rendőrség. Amennyiben bűnösnek találják, akár nyolc évet is a rácsok mögött tölthet.

Válófélben lévő feleségére rontott

Nem ez az első, olyan bűncselekmény, amelyet hasonló módon követtek el az utóbbi időben. Mint korábban beszámoltunk róla, kedden reggel a 16. kerületben férje támadt rá válófélben lévő feleségére.

Nem kegyelmezett

Egy üzlet mögött látta meg őket a másik férfi autójában, majd nem habozott: rájuk rontott és több alkalommal sérüléseket okozott nekik bicsákájval. A nő életveszélyesen, a férfi súlyosan megsérült a támadást követően.

Feladta magát

Az elkövető ekkor elvitte riválisa autóját, azonban nem vitte messzire, mert gyorsan lángba borította a járművet. Ugyan a rendőrök hajtóvadászatot indítottak ellene, de másfél órával a történteket követően önként feladata magát a 16. kerületi rendőkapitányságon.

A feleségét akarta visszaszerezni

A 45 éves R. Attilát életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, jármű önkényes elvétele és rongálás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Vallomásában azt mondta, a feleségét akrta visszaszerezni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk a helyszíni szemlén készült, forrás: police.hu.)