Tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, melyen mintegy 50 résztvevő esett el. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben 19-en sérültek meg.

A velo.hu portál közösségi oldalán az alapító Szilasi László, aki maga is részt vett a viadalon és belekeveredett a bukásba, arról tudósított, hogy a nagyjából 200 fős mezőnyben következett be a baleset, az első körben, három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben, közel 70 kilométer/órás sebességnél. „Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót se. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege” – írta Szilasi, aki szerint nagyjából ötvenen estek el a jó minőségű úton, ő maga is a patakmederbe zuhant, ám zúzódásokkal és „ripityára tört sisakkal” megúszta.   

Az MTI-nek Szilasi László, aki a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d’Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője, azt mondta: szerinte ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja, a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoztak, értesülései szerint legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos.   

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek megerősítette: a balesetben 19-en sérültek meg, 17 férfi és 2 nő, akik zömében zúzódásos sérüléseket szenvedtek, de többüknél felmerült a csonttörés vagy az agyrázkódás gyanúja is. A mentők a helyszínre két mentőhelikopterrel és kilenc mentőautóval érkeztek, a sérülteket az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházakba vitték – tette hozzá.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője arról tájékoztatott: a baleset egy zártkörű verseny előre egyeztetett útvonalán történt. A résztvevők a kijelölt utak teljes hosszán jogosultak voltak közlekedni az úttest jobb oldalán, a nagyobb bolyokat autós és motoros rendőrök is kísérték.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: Facebook