A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki – álprofilok mögé rejtőzve – kislányoktól próbált szexuális tartalmú képeket, illetve videókat szerezni.

Hamis profilok sokasága

A vádirat szerint a harmincas éveiben járó férfi a Facebookon több hamis profilt is létrehozott 2020-ban, amelyek közül többen fiatal lánynak tüntette fel magát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

10 éves volt az egyik kislány

Ezen profilokat felhasználva, megismerkedett három lánnyal, akik tíz- és tizenhárom év közötti életkorúak voltak.

Bizalmukba férkőzött

Ezután különböző módszerekkel próbált a lányoktól szexuális tartalmú képeket, illetve videókat szerezni. Az első esetben a sértett bizalmába férkőzött, aki a kérésére önként küldött magáról egy intim képet.

Zsarolt is

Azt felhasználva, zsarolni kezdte a kislányt, hogy a fotót terjeszti majd a közösségi oldalon, ha nem küld további képeket.

Megijedtek

A sértett a fenyegetéstől megijedt, ezért további tíz, súlyosan szeméremsértő képet és egy videót is elkészített.

Mindent kitalált előre

A képek, illetve a videók tartalmára vonatkozóan a férfi részletes iránymutatást adott a sértettnek. A második esetben az újabb sértettől csak a szobáját ábrázoló képet kért.

Tovább csalt

Ezután a képet megváltoztatta: rámontírozott egy félmeztelen lányt. A gyermek sértettel azt próbálta elhitetni, hogy a kép őt ábrázolja, és azt szétküldi az ismerőseinek, ha nem küld neki intim képeket, illetve videót.

Közbelépett a kislány édesapja

Szerencsére a kislány szólt az édesapjának, aki a lánya nevében kezdett üzenetváltásba az elkövetővel. Az édesapa miatt a kislányról készült felvétel nem jutott el az elkövetőhöz, de nagyban hozzájárult későbbi kézre kerítéséhez.

Összejátszott

A harmadik esetben pedig egy ismeretlen személy által korábban a sértettről megszerzett intim képre utalással zsarolt ki újabb, a meztelen felsőtestéről készült fényképet az ugyancsak gyermekkorú sértettől.

Vádat emeltek

A Nagykátai Járási Ügyészség a férfi ellen szexuális kényszerítés bűntette és kényszerítés bűntette miatt emelt vádat – olvasható a Pest Megyei Főügyészség sajtóközleményében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció