A járványügyi szabályokat felrúgva, több százan vettek részt Kis Grófo édesapjának temetésén. Kozák László búcsúztatója 5 órán keresztül tartott, a helyszínen készült fotókon az látszik, hogy többen maszkot sem viseltek.

Eltemették Kis Grófo édesapját

Szombaton délelőtt tíztől a szolnoki Kőrösi úti temetőben tartották, a szoljon.hu szerint több száz fős tömeg előtt a Grófo és Nagy Grófo művésznéven is ismert Kozák László cigányzenész, Kis Grófo édesapjának temetését.

Koronavírusban halt meg

A 49 éves művész a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele december 3-án. Korábban lélegeztetőgépre került, ám utána jobban lett, a család már a hazatérésére készült, amikor ismét rosszul lett. A fertőzést fia, Kis Grófo is elkapta, ő is kórházba került, de enyhe tünetekkel megúszta a betegséget.

Fehér hintóval vitték a koporsót

A fehér hintóba fektetett koporsót Szolnokon négy fehér ló húzta, az útvonalán vörös szőnyeget terítettek le. A temetést hajnali virrasztás előzte meg.

Több zenész is ott volt

A hintőt egy csapat éneklő férfi kísérte. A gyászolók között Bódi Margó és Guszti, valamit Nótár Mary, L.L. Junior és Gáspár Győző is feltűnt. 

Színpadot építettek

A temetőben színpadot építettek, felette egy nagy kivetítővel, amin fényképeket mutattak Grófo életéből. Külön sátrat emeltek a koszorúknak és hosszú asztalt a halotti tornak. 

Ezen a kivetítőn követhették a távolabb állók a szertartást

50-en lehetnek egy temetésen

Bár a járványügyi előírások szerint a temetéseken maximum ötvenen vehetnek részt, Kozák László utolsó útjára a jelentések szerint jóval többen mentek el.

Sokan nem voltak maszkban

A szoljon.hu fotói szerint sokanmaszkot sem viseltek. Kis Grófo a temetés előtti napokban többször hangsúlyozta Facebook oldalán, hogy a temetésen minden járványügyi szabályt be fognak tartani.

Kiemelt kép: Kozák László temetése – Forrás: Youtube.com/Ripost