Súlyos sérülést okozott foghúzás közben egy fiatal férfinek egy orvos a Hajdúságban. Sándor egy gyökérkezelés miatt kereste fel a fogorvost, végül négy 4 fogát kellett összedrótozni, mert a doktor eltörte a férfi állkapcsát.

Foghúzást javasolt az orvos

„A múlt héten egy egyszerű gyökérkezelésre számítottam, de a doktornő a panorámaröntgen elkészítése után közölte, hogy a felvételen egy olyan kiterjedt gyulladás láthat, hogy az őrlőfog már menthetetlen, mi több, veszélyezteti az épeket is.” – mondta a Borsnak Sándor. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bízott az orvosban

A férfi azt mesélte, hogy Nem volt sok ideje gondolkodni, és az orvos szakértelmében bízva elfogadta, hogy a fogát ki kell húzni.

Két érzéstelenítőt kapott

Kapott két érzéstelenítő injekciót, majd kiküldték várakozni, amíg a szer meghozza hatását. Miután egy másik pácienst elláttak, az asszisztens szólt a férfinek, hogy visszamehet.

20 percig feszegette

Sándor ezután beült a fogorvosi székbe, nagyra tátotta a száját, majd a doktornő egy fogóval feszegetni kezdte a beteg fogat, ami a vártnál nehezebben lazult. A beavatkozás már bő húsz perce tartott, amikor az orvos egy határozottabb rántással megpróbálta a fogat eltávolítani.

Érzete, hogy matatnak a szájában

„Azt végig éreztem, hogy a számban matatnak, de úgy véltam, ez természetes, hiszen az injekciónak nem a teljes érzéstelenítése a lényege” – mondta a férfi

Közölte az orvos, hogy eltört az állkapcsa

„Ebben a pillanatban azonban hirtelen egy elviselhetetlen fájdalmat éreztem. A doktornő arcán némi meglepődést láttam, aki közönyösen elmondta, hogy bizony véletlenül eltörte az állcsontomat. Mivel ezután már nem volt elegendő a fogorvosi beavatkozás, átküldtek a szájsebészetre, ahol nem kerülhettem azonnal sorra, hiszen éppen egy másik beteget láttak el” – mesélte a Borsnak Sándor.

4 fogát rögzítették

A szájsebészeten végül a férfi négy fogán át is drótokkal rögzítették az állát. Az első héten semmilyen tejterméket nem fogyaszthatott, most további másfél-két hónapig csak pépeset ehet.

Csak pépeset ehet


„Most az édesanyám főz rám, és kénytelen nekem mindent leturmixolni. Sem a gulyásleves, sem a babfőzelék nem túl gusztusos pürésítve, de hogy ne gyengüljek le teljesen, kénytelem vagyok ilyeneket is enni!” – mondta Sándor.

Egylőre nem perel

Ugyan fontolóra vette, hogy az orvost beperelje, de egyelőre inkább kivár.A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Előfordulnak hasomló esetek


„Sajnos máskor is előfordult már hasonló. Az állcsont törékenyebbé vállhat egy ciszta vagy akár egy súlyosabb csontritkulás következtében. A felső hátsó fogaknál egyébként a csontot könnyebb letörni, az alsó állkapocsnál ugyanez nehezebb” – mondta a Borsnak egy, az esettől független fogorvos.

Kiemelt kép: