Összesen 44 alkalommal tartottak közúti ellenőrzést a fővárosi rendőrök augusztus folyamán. Céljuk a balesetek, az illegális gyorsulások, az úgynevezett driftelések megelőzése volt, továbbá az, hogy kiszűrjék a forgalomból az engedély nélkül átalakított járműveket. Kiderült, hányszor kellett intézkedniük a zsaruknak és pontosan milyen ügyekben.

Mindent bevetettek a rendőrök

Az egyenruhások amellett, hogy hagyományos rendőrautókból figyelték a forgalmat, más módszereket is bevetettek. Motorkerékpárokról, civil jellegű járművekből és drónokról is kémlelték a közlekedőket. A zsaruk álló és mozgó járművekből is figyelték, hogy betartják-e a járművezetők a sebességhatárokat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez az augusztusi mérleg

Összesen 654 esetben kellett intézkednie a rendőröknek, ezek közül 636 alkalommal történt sebességtúllépés. Kiosztottak ennek okán 161 helyszíni bírságot és 41 közigazgatási bírságot is. Két esetben szabálysértési feljelentést, háromszor pedig közigazgatási jegyzőkönyvet vettek fel.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az is kaphat bírságot, akit meg sem állítottak

Vannak, akik úgy hiszik, csak akkor büntethetik meg őket, ha megállítják őket, máskülönben megúszhatják a bírságot. Valójában azonban ez nem így van. Csak augusztusban 429 esetben készült olyan felvétel sebességtúllépésről, amikor nem állították meg a járművezetőket.

Nem volt sok driftelő

A KRESZ tiltja azt, hogy valaki a közúton drifteljen, ennek ellenére mégis sokan megteszik ezt. Különösen a körforgalmakat használják erre előszeretettel. A budapesti rendőrök drifteléssel kapcsolatos szabályszegés miatt egy emberrel szemben tettek az előző hónapban szabálysértési feljelentést.

Kiszűrtek néhány tuning autót is

Ahhoz, hogy valaki tuningolja a járművét, engedélyre van szükség. Az engedély nélküli átalakításokat a törvény bünteti, feltéve, ha fény derül rájuk. Augusztus folyamán ilyen okból két szabálysértési feljelentést tettek a zsaruk, egy autónak pedig már a helyszínen bevonták a forgalmi engedélyét.

Voltak, akik vállalhatatlan állapotban ült a volán mögé

Sajnos továbbra is probléma Budapesten az alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetés. 15 személyt azért fogtak el, mert felmerült a gyanúja, hogy ittak, mielőtt a volán mögé ültek, ezen felül 5 bódult vezetőt is elfogtak. 26 alkalommal büntetőfeljelentést tettek a zsaruk.

Zéró tolerancia

Azokban az esetekben, amikor a sofőrök a közlekedés biztonságát veszélyeztették, nem tanúsítottak könyörületet a rendőrök. Ezek közé tartozik az, ha valaki hiányos világítással kel útra, vagy kézben tartott mobiltelefon használata mellett vezet. Ide sorolandó az is, ha lejárt műszakival közlekedik valaki, vagy nem használja a biztonsági övét.

Rengeteg bírságot kiosztottak az egyenruhások

A fenti okokból kifolyólag 105 helyszíni bírságot és 196 közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök. Szabálysértési feljelentés 64 esetben történt. Ötször közigazgatási jegyzőkönyvet kellett kitöltenie az egyenruhásoknak.

Ezek is érdekelhetnek!

Ez a budapesti rendőrök célja

A fővárosi rendőrök közleményükben hangsúlyozzák, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság elkötelezett a közúti közlekedési balesetek számának csökkentése mellett. A cél az, hogy Budapest utcáin ne következzen be halálos baleset. A BRFK ezért a jövőben is fog hasonló ellenőrzéseket tartani, és kiemelt figyelmet fordítanak a gyorshajtók, ittas vezetők kiszűrésére. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu