14 éves diáklányt fogdosott és csókolgatott egy budapesti egyházi iskola tanára: fél éven át nem voltak hajlandók elküldeni! A szülők a rendőrségtől tudták meg, hogy a lányukat zaklathatták, hónapokon át küzdöttek a tanár eltávolításáért.

Megcsókolta 14 éves diákját

A Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium egyik tanára tavaly megcsókolt és többször is fogdosott egy akkor 14 éves diáklányt – mondta a Telexnek a kislány édesanyja. A lap beszámolója szerint az iskola két tanára már 2022 nyarán jelezte az igazgatónak, hogy probléma van a tanárral, sőt, fel is jelentették kollégájukat. A szülők végül a rendőrségtől tudták meg, hogy a lányukat zaklathatták, a rendőrség pedig szeméremsértés miatt indított nyomozást. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Megdöbbent a fenntartó

A szülők hiába próbálták ezt jelezni az iskola vezetésének, a tanár ugyanúgy taníthatott tovább, ahogy eddig, s csak két hete távozott az iskolából. Az iskola fenntartója megdöbbent a történteken, és azt írta: a tavaly nyári feljelentés még nem utalt konkrét bántalmazásra, erről csak idén márciusban szereztek tudomást.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Furcsán viselkedett

A problémák tavaly tavasszal kezdődtek. A szülők ekkor még részleteket nem tudtak, csak annyit, hogy az akkor 14 éves lányukat tanító egyik tanár furcsán viselkedik, és a „kapcsolata nem olyan a gyerekekkel”, mint kellene. A tinilány akkor azt mondta a szüleinek, hogy a tanár közvetlenebb kapcsolatban van a diákjaival más tanárokhoz képest, ezért sokan nem szeretik.

„Valami nem stimmel”

A lány viszont tisztelte őt, és éppen azért kedvelte, mert sokat foglalkozott vele. Aztán tavaly nyár elején volt az iskolában egy erdélyi kirándulás, amin ő és az érintett tanár is részt vett. Itt a buszvezetők jelezték a többi kísérő tanárnak, hogy erre a pedagógusra figyeljenek, mert szerinte valami nem stimmel a tanár és a diáklány között.

Eredménytelen belső vizsgálat

Az iskola vezetése kezdeményezett is egy belső vizsgálatot, viszont itt pont az érintetteket nem kérdezték meg az ügyről, így a szülőkhöz és a diákokhoz sem jutott el semmi információ. A vizsgálat eredménye az lett, hogy nincs semmi probléma a tanárral, így továbbra is taníthat az iskolában. A lány csak később mondta el szüleinek, hogy mi történt.

Hívás a rendőrségtől

A feljelentésig a szülők semmit nem tudtak arról, hogy a tanár miket csinál a diákokkal. Az anyát tavaly augusztusban hívták fel a rendőrségtől azzal, hogy szeretnék behívni a lányát kihallgatni. Ekkor konkrétumokat a rendőrség nem mondott, csak annyit, hogy az iskolával kapcsolatos ügyben hallgatnák meg a lányt. Az édesanya rákérdezett a lányánál, hogy miért akarhatja a rendőrség meghallgatni őt.

Mindent bevallott

A lány ezután mondta el a szüleinek, hogy a tanár az iskolában fogdosta őt, a fenekéhez ért, és mindig nagyon közel állt hozzá, amikor beszélgettek. Emellett az iskolán kívül a tanár többször megcsókolta, megölelte, a közös osztálykiránduláson pedig utalást tett arra, hogy Luca maradjon ott a szobájában. Azt is mondta neki, hogy őt nem érdekli a bíróság, mindent feladna a lányért.

A lány végül elment az iskolából

A rendőrségi meghallgatás után kiderült, hogy az érintett tanár is tanítja majd a fiatal lány osztályát szeptembertől. Így a lány magántanuló lett, ami azt jelentette, hogy csak az érintett tanár óráira nem járt be, de a dolgozatokat megírta. A család fél évig küzdött azért, hogy a tanárt eltávolítsák az intézményből. Egy idő után már annyira tarthatatlan volt a helyzet, hogy a lány végül elment az iskolából. Aztán két hete változás történt: a tanárt felfüggesztették.

Az egész családot megviselték a történtek

Az édesanya a lapnak azt mondta: a családjuknak nagyon nehéz volt ez az időszak. A lányuk pszichésen labilis lett, és magát hibáztatta azért, mert a tanár fogdosta és megcsókolta őt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága feljelentés alapján szeméremsértés vétség gyanúja miatt folytat nyomozást az ügyben. A múlt hét hétfő estig gyanúsítotti kihallgatás nem történt. A folyamatban lévő eljárás érdekében további információkat nem adtak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a budapesti Ward Mária Általános Iskola. Fotó: Wikipédia