A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói két férfit lopás miatt, egy férfit és négy nőt pedig orgazdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe, miután lelopták a seregélyesi kastély vörösréz burkolatát és ezzel kereskedtek.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 2020. áprilisában rendelt nyomozást jelentős értékre elkövetett lopás miatt. A bejelentő szerint a Seregélyesen található Zichy-Hadik kastély tetejéről a vörösréz burkolatot többszáz négyzetméteren lelopták.

A nyomozók helyszíni szemlét tartottak, lefoglalták a környék kameráinak felvételeit, tanúkat kutattak fel és hallgattak ki az ügyben. Mindezek eredményei alapján sikerült azonosítani azt a feltételezett elkövetői kört, melynek tagjai a tetőszerkezet lebontásában és a rézlemezek ellopásában részt vettek – írja a police.hu.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az eljárás során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a megszerzett vörösréz elemek értékesítésében kik, milyen módon működtek közre, és az üzletet hol bonyolították le. A rendőrök további adatgyűjtést végeztek, és az értékesítés helyszínének környezetéből kamerafelvételeket szereztek be.

Ezt követően, 2020. május 19-én hajnalban, összehangolt bűnügyi akció keretében a Székesfehérvári, a Dunaújvárosi, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság nyomozói, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival, valamint a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegység munkatársaival együtt 16 helyszínről három férfit és négy nőt fogtak el, majd állítottak elő.

A rendőrök kutatást tartottak a bűnelkövetők otthonaiban, melynek során mobiltelefonokat, informatikai eszközöket és a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket foglaltak le.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a 24 éves D. Dávidot, a szintén 24 éves R. Rolandot jelentős értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Továbbá a rendőrök orgazdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 44 éves O. L. Szilviát, a 23 éves R. Sz. Klaudiát, a 23 éves R. Elvirát, a 24 éves K. Dalmát és a 28 éves O. A. Mihályt, akik szabadlábon védekezhetnek a büntetőeljárás alatt.

A nyomozók a 25 éves H. Roland és a 22 éves R. Márk ellen elfogatóparancsot adtak ki, őket továbbra is keresik.

Kiemelt kép: Zichy-Hadik kastély – Forrás: Wikipedia