2020. május 16-án, 11 óra körül egy kerékpárral közlekedő budapesti nő a 11. kerületben, a Bertalan Lajos utca és a Bartók Béla út kereszteződésében a közlekedési lámpa piros jelzése ellenére áthaladt az útkereszteződésen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 11. kerületi rendőrei ezután igazoltatni szerették volna közlekedési szabálysértés miatt a biciklist, azonban ő a rendőri felszólítás ellenére nem áll meg., erről akkor a BudapestKörnyéke is beszámolt. A szabálysértés elkövetőjét végül úgy sikerült csak megállítani, hogy a rendőrök a szolgálati gépkocsival elé kanyarodtak.

A megalapozott gyanú szerint a rendőri intézkedés során a nő nem volt hajlandó magát igazolni, erre vonatkozó újabb rendőri felszólításra egy valótlan személy adatait adta meg. A rendőrök persze jelezték felé, hogy ezen adatok alapján a személyazonossága nem állapítható meg, ám erre a nő közölte, hogy már megadta az adatait, a rendőröknek pedig nincs joguk feltartóztatni őt. Illetve azt is mondta, hogy neki erre nincs idege, majd kerékpárjára visszaszállva el akart menni a helyszínről.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az engedély nélküli távozást az egyik rendőr meg akarta akadályozni, a kormánynál fogva próbálta meg visszartatani a nőt, aki erre a rendőr felé ütött. Ezután a rendőrök megbilincselték és megpróbálták a nőt beültetni a szolgálati autóba, de ő folyamatosan ellenállt és combon is rúgta az egyik intézkedő rendőrt.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a biciklist, aki részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, és nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.

Az intézkedésről egyébként akkor egy felvétel is készült, ami az egész netet bejárta. A felvételen jól látszik, hogy a rendőr a kétségbeesett nővel kiabálni kezdett. A járókelők döbbenten nézték az esetet.