Saját gyermekeikről készítettek szexuális kizsákmányolást ábrázoló fotókat. Lefoglalták a számítástechnikai eszközeiket.

Egy ózdi pár pornográf fotókat készített két, 14 év alatti gyermekéről. 

A rendőrök, nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében, az amerikai Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjától kaptak információkat.

Beazonosították a 44 éves F. Rolandot és a 35 éves L. Nikolettet. A gyanúsítottak lakóhelyén május 19-én házkutatást tartottak. A lefoglalt számítástechnikai eszközökön gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, a pár által készített felvételeket találtak.

Majd kihallgatták, őrizetbe vették. Előterjesztést tettek letartóztatásukra, amit az illetékes bíróság már el is rendelt. A sértett kiskorúakat, az illetékes gyermekjóléti intézmény közreműködésével, biztonságba helyezték. A pár ellen a Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomoz gyermekpornográfia gyanúja miatt.

Kiemelt kép: a lefoglalt számítástechnikai eszközök – Forrás: police.hu

<

<
<