Amint arról beszámoltunk, július 14-én jelentették be, hogy egy mumifikálódott holttestet találtak a mikepércsi Vénszőlőskertben. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a halálesettel összefüggésben a rendőrök szakértők bevonásával eljárást indítottak, a boncolás során pedig másnap kiderült, hogy az ismeretlen halálát idegenkezűség okozhatta. Az elhunyt pontos azonosítása jelenleg is folyamatban van. A helyiek sejtik, hogy ki lehet az áldozat. Most új részletek derültek ki a gyilkosságról.
Tavaly történt a gyilkosság
A ház új tulajdonosa érezte meg a föld alól áradó orrfacsaró bűzt, így találtak rá egy férfi mumifikálódott holttestére Mikepércsen a napokban. Az áldozatot egy 34 éves férfi verhette agyon még 2025-ben, a mikepércsi gyilkosság feltételezett elkövetőjét azóta le is tartóztatták. A rendőrségi közleményből kiderült, hogy ivás közben veszhettek össze tavaly télen, ennek a vitának lett tragédia a vége, amely után a tettes egy romos, elhagyatott épületnél elrejtette a holttestet. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Egy aknában találtak meg a holttestet
A férfi testét egy aknában találták meg az épület mellett. A környékbelieket megrázta a tragédia, nem is sejtették, hogy hónapokig éltek mindössze pár száz méterre egy holttest mellett. A ház tulajdonosának testvére a Tényeknek elmondta, hogyan fedezték fel a borzasztó állapotban lévő testet.
Döglegyek repkedtek az aknában
“A bátyám megvette a lakást, kifizette, megvolt a papírmunka. Átmentek takarítani, rendet rakni, érezték, hogy valami nagyon büdös. Ekkor találtak rá egy aknára, amiből eleinte döglegyek szálltak ki. Nem néztek bele, hívták az előző tulajt, aki megnézette jobban, és kiderült, hogy ott van lent egy holttest” – mondta a férfi.
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Lakótársa ölhette meg
A helyiek ismerik a tettest, és azt is sejtik, hogy a lakótársa, egy 60 éves férfi lehet az áldozat, akinek eltűnését tavaly jelentette be a testvére. Úgy tudják, a két férfi egy helyen dolgozott, és együtt is lakott. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

